Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

„egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke". Tehát a szobrászi feladat - elvonatkoztatva 56-tól és mindattól, amit eddig mondtam -, leírható úgy is, hogy ezt a parancsot akartam teljesíteni. Kerestem egy rusztikus követ. Az ország legnagyobb köve, amely még mozgatható, szállítható magyar utakon a hadsereg legnagyobb szállítóeszközeivel, 40-50 tonna. Én egy 42-43 tonnás követ kerestem és találtam, Zuhányabányán, Siklós egyik bányájában. 220 millió éves jurakori kő. Angyal István végakarata azonban csak szimbolikusan értelmezhető egy szobrász számára: akármilyen nagy rusztikus követ sem lehet egyedül letenni egy 5300 m

2-es térre: mint egy kis kavics, úgy veszne el ekkora térben, ha nincs komponálva. Viszont ez azt jelenti, hogy az egész gondolkodás és komponálás fordítva történt: a kő volt meg először, és onnan terveztem meg visszafelé a teret, hogy honnan jönnek be az emberek, és mi történik velük addig, míg eljutnak a kőig. Ebben a térben kellett elhelyezni a temetés, az exhumálás, újratemetés, meggyalázás, megtisztítás, fölmagasztosítás, megnyugvás gondolatát és érzését, térbeli ritmusát. Nem ment persze simán. Csak hogy példákat mondjak: a Ferencvárosba jártam ki a szarkofágot csinálni, hárommilliós munka volt, de közben a vállalatot privatizálták, és másnap tovább adták az egészet. Ennek a műhelynek a csarnokában, amely megszűnt, épült az én szarkofágom, és a munka negyedénél tartottunk. Nem is tudtam, túl lehet-e ezt egyáltalán élni, hiszen nem volt csarnok, nem volt kapuőr, és ott volt a hárommilliós szobor. Bármi történhetett vele. De nem tudtam mit csinálni, mert a szarkofág mozdíthatatlan volt. Negyven napos érési idejét töltötte éppen: a kész szobornak negyven napig víz alatt kellett lennie, ugyanis kidolgoztattam egy fagyálló megoldást, aminek ez a vízkád volt a lényege. Nem volt műhely, nem volt daru, ami összerakja, ha kész van, kint folyt a kertépítés, közben odarakták a székelykaput, hajnali ötkor kezdtem minden nap, nyakamon volt a Potyka bácsi és nem tudtam, mikor robbantanak föl. Ez volt az élet. Aztán az egyik kivitelező jött oda hozzám, hogy ez a terv hibás. Ki csinálta, melyik kertész? Mondom, nincs kertész. Uram - mondja -, ez kivitelezhetetlen: húsz centis lejtés, olyan nincs a kertépítészetben. Mondom, magának nincs, nekem van. Ha nem csinálja, holnap elmehet, és jön a következő vállalkozó. Ez meg lesz csinálva! Minden nap háromszor föl lesz állítva a teodolit: reggel, délben, este. Milliméternyi eltérés, és kezdheti újra az egészet. És másnap újra mérem. Addig nincs fizetve. A pasas nyelt egyet, és csinálta. És a tervnek megfelelően elkészült az 5300 m

2-es táj-relief. Szándékosan puritán, hangsúlyozottan tiszta síkfelületet terveztem, melynek minden pontja a plusz-mínusz-nulla ponthoz képest - ez a Nek-