Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

eddig még nem mondtam ki. Bár az elemzésem világosan mutatta eddig is, hogy a 301-es parcella emlékműve nem a politikáról szól, hanem a halálról. Formai értelemben tényleg új - büszke vagyok rá, hogy ezt mondják, mert semmi más célom nincs, mint hogy olyat csináljak, ami még nem volt -, valami olyasmit mond a halálról, amit szobrász így még ki nem mondott, de nem 56-ról beszél. Hanem arról, hogy ezek kivégzett emberek. Négyszáz embert kellett ott eltemetni. Rájöttem, hogy 56-ot elintéztük a Hősök terén, több százezren. Meg elintéztük, mikor azt mondtuk, hogy ez forradalom, és fejet hajtott tízmillió ember. De nekik sírhelyet csinálni, az sírszobrászat, tanatoplasztika, ott a halálról kell igazat mondani. Kétségtelen, hogy az ő haláluk különleges halál. Egyrészt nem olyan nagy tömeghalál, mint a Gulag vagy Auschwitz, mert ők tulajdonképpen a terrornak olyan áldozatai, akiket perben ítéltek halálra, hiszen erre kínosan ügyeltek. Hitler ezzel nem vacakolt volna, ő úgy hajtott be milliókat a gázkamrába, hogy egyetlen per nem folyt le közben, de a katini erdőben is ledarálták mind a tizenhétezer lengyel tisztet. Ez itt, a 301-es parcellában, másfajta tömegsír: valahogy finomabb, a gyilkosság borzalma még fölfogható benne, mert mind a négyszáz halált át tudja élni az ember. Tizenhétezer vagy hárommillió halált nem tudok átélni. Tehát valami különleges kifejezést kellett találni erre a halálra, mert bár ezek az emberek a politika áldozatai, mégsem lehet a mű politikai. Ezt még sohasem mondtam el, de most szeretném, elsősorban azért, hogy gondolkodjanak az emberek, ha valami újat, szokatlant látnak, s ne az előítéleteikből induljanak ki. Magyarországon nincs se erős filozófiai-fogalmi gondolkodás, se lényeglátó műelemzés. Rettenetes hiányaink vannak... Kétszer negyven év szellemi kontraszelekciója, először jobbról, aztán balról. Fontos, a világban érvényes dolgokat nem adtak ki itt. Worringert például csak 1986-ban, nyolcvan év késéssel. Es a magyar képzőművészeti élet szégyenszemre megvolt nélküle. Ez olyan, mintha a Háború és béke nem lenne meg magyarul. Nincs fogalmi rendszerünk a művészet elemzésére sem. Ebben az országban minden politikai rendszer esztétikai katasztrófákat okozott azzal, hogy a világban érvényes tudást nem gyűjtötte, nem sugározta szét. A temetőben a halálról kell beszélni, nem 1956-ról. 56 csak szimbolikusan van jelölve a műben azzal, hogy a fekete hasáb 1956 milliméteres. Amit nem lehet látni, mert az ember a szemével nem tud millimétereket mérni, de van egy misztériuma, ami a mű egyik fontos sajátossága: hogy a szoborba bele van komponálva egy fogalmi elem, egy kommunikációs elem, és ez