Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

Jovánovics György: „... amit ott építettem, az nem politikai mű. Halálmű" Mihancsik Zsófia: A Történelmi IgazságtételBizottság pályázatot írt ki - nem sokkal a Nagy Imre-temetést követően - az 56-os emlékmű megtervezésére. Ha jól tudom, a maga számára nem volt rögtön egyértelmű, hogy részt vesz a pályázaton. Elmondaná ennek az okait? Jovánovics György: Én 88-89-ben egy éves ösztöndíjjal Berlinben dolgoztam, és azt hiszem, Ungvári Rudolf hozta a hírt, hogy lesz egy 301-es parcella-szobor. Az eredeti terv az volt, hogy három szobrászt kérnek fel, de aztán rájöttek, hogy ezt csak nagy nyilvános pályázatként lehet megcsinálni. A száz pályázó közül így is név szerint hívtak meg huszonnégy embert, engem is. Az is kiderült, hogy ha az eredeti terv szerint három embert hívnak meg, ezek egyike is én lettem volna. Én azonban úgy gondoltam, nem veszek részt a pályázaton, művészi-esztétikai okokból. De aztán Radnóti Sándor és Ungvári Rudolf - mindketten barátaim, Ungvári TIB-tag is volt, Radnóti pedig benne volt abban a zsűriben, amelyet a TIB állított fel a pályázat elbírálására - azt mondta, lehetetlen, hogy ne vegyek részt, morálisan megindokolhatatlan. Bár a távolmaradásom oka tényleg nem politikai lett volna, hanem esztétikai. Ami miért zárta volna ki a részvételt? Mert úgy gondoltam, ez annyira politikai jellegű munka lesz, és az emlékmű meg a köztéri szobor tőlem oly mértékig idegen - maga a hatalom, tehát a köztér -, ami kizárja a részvételemet. Hiszen 1956. november 4-e óta - tizenhét éves voltam akkor - egy olyan ország állampolgára voltam, amelyet egy másodpercig sem vállaltam: sem a közjogát, sem a közerkölcsét, sem a közterét; magánemberként, magánerkölcsök szerint éltem, szamizdat létben. Azt tudni kell, hogy a szamizdat létet nem a Charta 77-et aláíró írók és filozófusok teremtették meg Magyarországon, hanem képzőművészek - még akkor is, ha a későbbi tiltakozók között ők nem szerepeltek. Ennek megvan a maga oka, érdekes szociográfiai elemzést lehetne és kellene csinálni róla. Viszont Haraszti Miklós megírta az egyik Párizsi Füzetekhez készített előszavában, hogy ő, a Darabbér szerzője ezt az életés gondolkodásmódot onnan vette, hogy fiatalon, az egyetemről kirúgva