Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

vánítódnak és megütköznek, és így jön létre a kompromisszumos megoldás. Bár lehet, hogy mi ebben az önkorlátozó akaratérvényesítésben is kicsit erőszakosabbak voltunk, mint a többiek. Tehát meg mertünk egy olyan rozsdásvas stb. megoldást lépni, amit más talán nem mert volna. Lehet, hogy ebben az is benne volt, hogy nekem, Rajk Lászlónak, ehhez jogom van. És az is lehet, hogy ma már, visszagondolva, néhányan azt mondják, talán kicsit kegyeletsértő volt, amit mi odaraktunk. Hallottál ilyen véleményt azóta? Nem, de el tudom képzelni, hogy akinek ez a véleménye, esetleg még mindig nem meri mondani, mert úgy tűnne, mintha az egészet támadná és nemcsak a vizuális részéről kívánna kritikát mondani. Ismerjük jól ezeket a csapdahelyzeteket, amikor valamit azért nem lehet kimondani, mert a vélemény az adott közegben más felhangokat is kap. Biztos vagyok benne, hogy az azóta sokat viszálykodó TIB-ben is voltak olyanok, akiknek nem tetszett a makett, amelyet bemutattunk nekik. De nem merték mondani, akkor sem, azóta sem. Ha jól értem, mégiscsak az történt ebben a nagy önkorlátozásban, hogy azt csináltátok, amit ti jónak tartottatok. Mert gondolkozhattatok volna úgy is, hogy ti most egy nemzeti kegyeleti aktus látványát tervezitek, tehát tekintettel kell lennetek a közízlésre. Ezt kizártátok. Nem voltatok tekintettel rá, nem másoknak terveztetek, hanem a saját fejetek szerint, aztán majd kezdenek vele, amit tudnak. Lehet így fogalmazni, hogy nem a közízlésre mentünk, de én inkább azt mondom, hogy egy olyan új korszaknak a határa volt ez, amelynek nem volt ikonográfiája. Nem volt szokásjoga, semmije. Beszéltünk már róla, hogy hirtelen mindenféle elem felbukkant akkor, amelyekkel megpróbálták betölteni ezt az űrt: kopjafa stb. Mi így töltöttük be. Ugyanakkor mégis igen erősen figyelembe vettük a közízlést, a gyász színeinek alkalmazásában például. Ami Európában, ha jól tudom, a fekete, és csak Afrikában vagy Indiában a fehér. Nem, Magyarországon is sok helyen a fehér a gyász jele. Palócföldön például, vagy Erdély sok területén. Ezzel együtt is igaz, nem evidens, hogy a fehér a gyász színe is. Tehát mondhatom úgy, hogy az eredeti közízlést próbáltuk előhozni. Egy valamin gondolkoztunk sokat. Hogy az a bizonyos zászló, amely az akasztófán lógott, milyen színű legyen: trikolór, fekete vagy fehér. Eredetileg fehér zászlót terveztünk, a 48-as zászló piros-zöld farkasfog-mintájával díszítve: ez megint 1848 és 1956 összekapcsolását jelképezte volna. De aztán ez egyszerűen időhiány miatt nem készült el.