Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A KOLLEKTIVIZMUS BŰVKÖRÉBEN - SZŰCS GYÖRGY A „zsarnokság" szoborparkja

hogy imádjuk, hiszen a képekben magukban semmi isteni méltóság nincsen. Megengedett viszont a. templomok ékességére b. emlékeztetésre c. bizonyságul d. tiszteletért. „Mert a mint szent Ambrus mondja, a császárt tiszteli, a ki az ő képét koszorúval ékesíti; mint a ki azt megpöki, a császárt illeti gyalázattal."

3 Hiába figyelmeztetett Pázmány, a vallásos világnézet és értelmezési keret szekularizációjával, a modern totális rendszerek kialakulásával sajátos politikai szakralizáció és diabolizáció jelent meg, amely gyakran az eltörölt, kiiktatott vallás dichotomikus felfogása helyére tolakodott.

4 A huszadik századra a tömegek és az őket irányítók vezető szerepe annyiban változott, hogy a vezér hatalma már nem eleve istentől rendelt, de a korábbi megszokott kellékeket, s a „nép" által elfogadott viselkedésmódokat átveszi. Az 1945 után a Magyarország arculatát átalakító sztálinizmus a vezérelvet mint pozitív, és az összeesküvést mint negatív hatóerőt tudatosítja, a dolgokat e két fogalom fényében rendezi el. A korszak publicitást nyert festett és „faragott" képeinek többsége (akárcsak az irodalom) valaki-valami fclmagasztalását vagy leleplezését fejezte ki. 1956-ot követően a politikai szándék felhagyott a totalitarizmus igényével (kilépett a privátszférából, valamelyest távolabbról figyelte a művészeti élet alakulását, megszüntette a vezér és a párt azonosságának sugalmazását stb.), mely elmozdulás a politikai viselkedésmódban és 3. Pázmány Péter: Az isteni igazságra vezérlő kalauz. In: Pázmány Péter munkáiból. Vál. Fraknói Vilmos. (Bp. 1904). 149150. old. 4. Sinkó Katalin: A politika rítusai: emlékműállítás, szobordöntés. a szimbolikus környezet „kezelésében" is nyomot hagyott. Itt látszik célszerűnek Häuser Arnold a nyíltan propagandisztikus és a rejtett ideológiát hordozó művészet közötti disztinkciójának bevezetése. A művész társadalmi megkötöttsége szempontjából a propaganda nem egyszerűen valamiféle szakma, technika, s nemcsak az ideológia közvetítője, hanem olyan direkt kifejezésmód, amikor a művész nyíltan és félreérthetetlenül képviseli azokat az eszméket, értékeket, törvényeket, amelyek pártjára szegődött. „Akkor beszélhetünk a művészetben propagandáról, tézisszerűségről, irányzatosságról, ha a szerző politikai felfogása úgy fejeződik ki egy műben, hogy jól megkülönböztethetően, tisztán különválik a mű szűkebb értelemben vett esztétikai alkotóelemeitől. A másik esetben, tehát ott, ahol az eszmei tartalom leplezett, a mű világnézeti, illetve politikai színezetű motívumai megbonthatatlan egységet alkotnak egyéb összetevőivel, az ideológiának is nevezett világszemlélet hézagtalanul simul a mű esztétikai struktúrájába és maradéktalanul feloldódik a műalkotás egészében."' A magyarországi ötvenes évek „kemény" szocialista realizmusának ugyan számos műtárgya túlélte 1956-ot, de a köztereken kevés alkotás maradt meg. Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1949-es Hála című szoborcsoportja, amelyet Sztálin 75. születésnapjára avattak fel a Szabadság téren, azon művek közé tartozik, amelyek szemlélésekor nein: A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra. Szerk.György Péter ésTurai Hedvig. (Bp. 1992). 70-75. old. 5. Häuser Arnold: A művészet szociológiája. (Bp. 1982). 259. old.