Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - SIPOS ANDRÁS Reformok és reformtörekvések a fővárosban (1920-1947)

nemcsak az anyagi erőforrások hiányoztak, de azok az intézményes mechanizmusok is, amelyek a településfejlesztési célokra rendelkezésre álló források valamiféle újraelosztására adtak volna lehetőséget. A városi önkormányzatokat terhelő közfeladatok ellátásához közvetlen támogatást az állami költségvetésből nem kaptak, sőt, az állami közigazgatás - korabeli szóhasználattal - közvetítését is lényegében a saját bevételeikből kellett fedezni. E célokra ugyanakkor az állam a húszas évek elején jelentős adónemek bevételét engedte át az önkormányzatoknak: az általános kereseti adót, az alkalmazottak kereseti adóját, az italmérési illetéket, a községi adóvá alakított bor- és húsfogyasztási adót, sőt részesedést juttattak a forgalmi adóból.

5 Olyan adónemekről volt tehát szó, amelyek Budapesten folytak be a legnagyobb arányban, a főváros fejlődéséhez járulhattak hozzá a legnagyobb mértékben. A későbbiekben ismét jellemzővé vált az adójövedelmek fokozott állami elvonása, a fővárosi társadalom teherbíró képessége azonban minden más önkormányzatnál jóval nagyobb mozgásteret biztosított az önálló városi adók terén. 1934-ben az önálló városi adók a főváros összes (tehát nemcsak adójellegű) bevételeinek 22,4 %-át tették ki, miközben a többi törvényhatósági jogú város esetében mindössze 3,7 %-ra rúgott a részesedésük. Ami kifejezetten az adóbevételeken belül mutatkozó arányokat illeti, a vidéki városokban a legnagyobb szerepet az állami adókhoz kapcsolódó pót5. Homolyai Rezső: Városi önkormányzat. Statisztikai Közlemények 95. kötet 4. sz. 172-175.1. 6. Bene Lajos: A magyar városok háztartása. Statisztikai Közleadók játszották, közel 40 %-os részarányt érve el. A fővárosban az összes bevételek 44,5 %-ára rúgó adóbevételek messze legnagyobb tételét az önálló városi adók jelentették 38 %-os részesedéssel, a pótadó csupán 25 %-os hozzájárulásával szemben.

6 A főváros összesített költségvetése megközelítette az állami költségvetés harmadának megfelelő összeget, és jóval nagyobb volt, mint az összes többi városé együttvéve. A főváros anyagi erőinek a vidék fejlesztési céljaira való elvonását a kormányzatok sem különösebben szorgalmazták. 1927ben ugyan javaslatot terjesztettek elő az önkormányzatoknak átengedett kereseti adó állami céladóvá történő átalakításáról, amit a kormány a helyi önkormányzatok támogatására használhatott volna fél. A főváros vezetése és az ellenzék teljes egységben lépett fel a terv ellen, amely „a székesfőváros lakosságával fizettetné meg a vidéki helyhatóságok igényeinek kielégítését"

7 (az ország kereseti adójának több mint egyharmada Budapesten folyt be), mire a kormány igen könnyen feladta az elképzelést, és hasonló lépésre a továbbiakban sem került sor. A Budapesttel szembeni ellenszenvet ellensúlyozta az a megfontolás, hogy amennyiben az államot a megcsonkított országterületen kell berendezni, és belső megerősödéssel, az új európai államrendbe való beilleszkedéssel, kultúrfölénnyel lehet a revízió felé haladni, a kultúrfölény bizonyítására leginkább alkalmas főváros állapotának leromlását menyek 76. kötet 4. sz. 60-61.1. 7. Fővárosi Közlöny 1927. január 28., február 8.