Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - SIPOS ANDRÁS Reformok és reformtörekvések a fővárosban (1920-1947)

fő okát éppen a túlságosan gyors és felületes asszimilációban látta, amely csupán a külsődlegesen, nyelvileg hasonultak tömegeit fogadta be a nemzetbe, ezzel aláásta a nemzeti karaktert, megzavarta a nemzet tájékozódó képességét, és egy idegen faj, a zsidóság számára lehetővé tette, hogy a magyar elemek rovására végrehajtsa belső honfoglalását. Budapest az „elrontott asszimiláció" inkarnációjaként is a vádlottak padjára került. A „keresztény Budapest" közgyűlésének elnöki székéből hangzott el az alábbi kijelentés: „Tény az, hogy a nagyváros a maga élvekre kínálkozó alkalmi sokaságával, a létért való küzdelemnek izgató nehézségeivel, a nagy embertömegek együvé halmozásával és az egyéni felelősségérzet csökkentésével alkalmas arra, hogy a közerkölcsiséget lazítsa, aláássa. Különösen áll ez, mélyen tisztelt bizottság, a hirtelen keletkezett nagyvárosokra, amelyek közé Budapest is tartozik" Az a politika, amely a bevándorlást minden korlát nélkül megengedte arra vezetett, hogy itt különböző nemzetiségű, különböző erkölcsű népfajok telepedtek meg oly nagy tömegben, hogy a lelki asszimiláció, a teljes lelki harmónia a letelepedett néprétegek közt nem volt elérhető és ez vezetett azután arra, hogy a falu, illetve az ország és a főváros közt egy olyan lelki ellentét támadt, amely a legnagyobb félreértéseknek lett a forrása. Szó sincs arról, hogy ez a fajta Budapest-ellenesség, a „bűnös Budapesf'-koncepció, az összeomlást közvetlenül követő évek átmeneti jelensége lett volna, bár a későbbiekben, legalábbis hivatalos és kormányzati fórumokon ritkábban hangzottak el hasonlóan nyílt és durva támadások. Az ország kormányrúdjánál állók azonban sohasem felejtették el, hogy Budapest a kritikus időkben „megtántorodott". A trianoni békeszerződés az ország városhálózata szempontjából Budapest súlyának további felértékelődését jelentette, miután a legnagyobb népességű, leginkább fejlődőképes, országrésznyi vonzásterülettel rendelkező vidéki városok túlnyomó része (Pozsony, Kolozsvár, Temesvár, Arad) az országon kívülre került. A lecsökkent területen, jóval csekélyebb távolságok mellett Budapest vonzó hatása hatványozottan érvényesült. A két világháború között a főváros és környékének népességszáma nagyobb mértékben gyarapodott, mint a trianoni országterület többi városáé együttvéve, és a második világháború küszöbén Nagy-Budapest lakossága meghaladta a másfél millió főt. Hiába került elő időről időre egyes kormányzati és szakértői körökben a „decentralizációs politika" szükségességének jelszava, még a fővárost a vidéktől elválasztó távolság növekedésének megállítására sem került, mert nem kerülhetett sor. Hiszen ehhez „csupán" az ország közlekedési hálózatának, iparszerkezetének átalakítására és mindenekelőtt a vidéki városok infrastruktúrájának jelentős központi támogatást is feltételező nagyszabású fejlesztési programjára lett volna szükség. Mindehhez 3. Sipőcz Jenő kormánybiztos beszéde a törvényhatósági bízott- 4. Vö. Ránki im. 174 skk. valamint Budapest története V. szerk. ság közgyűlésén. Közli: Források Budapest Múltjából III. Horváth Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 1919-45. Szerkesztette Szekeres József. Budapest, 1972. 51.1.