Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - SIPOS ANDRÁS Reformok és reformtörekvések a fővárosban (1920-1947)

tendenciákat, amelyek 1918-1919 forradalmait kiérlelték. Az ipari civilizáció, az új életformák, eszmék, életritmus, viselkedési minták fö hídfőállásaként vívta ki mindazok ellenszenvét, akik e folyamatokat kritikával figyelték, abban hagyományos életmódjukat, társadalmi pozíciójukat, presztízsüket megsemmisüléssel fenyegető fejleményt láttak. A városfejlődés vészterhes Budapest-centrikussága viszont már ekkor sem tagadható. A főváros, a hozzá gazdasági-társadalmi értelemben szervesen kötődő peremövezettel együtt, 1910-ben jóval túlhaladta a milliós lakosságszámot, a vidéki városok közül csupán Szegedé lépte túl a 100 ezer főt. Urbanizációs szint, a központi funkciók erőssége, kisugárzása tekintetében még nagyobb a távolság. A „túlméretezettség" fogalmának használata aligha indokolt, hiszen Budapestet senki nem „méretezte" ekkorára. Senki nem volt olyan eszközök birtokában, amellyel a főváros felé áramló bevándorló tömegeket, az itt elhelyezkedést kereső üzemeket, tőkéket másfelé terelhette volna. A hazai kapitalista fejlődésnek egy kiemelt, az egyelőre szűkös erőforrásokat koncentráló centrum iránti igénye volt a meghatározó, amit persze a korszak közlekedési és városfejlesztési politikája nagyban elősegített. Máig le nem zárt vita tárgya azonban, hogy az egyoldalúság mértéke mennyiben tulajdonítható a spontán tényezőknek, és mennyiben a tudatos fővárosteremtő igyekezetnek. 1. Fővárosi Közlöny 1913. 82. sz. 2861.1 2. Erre vonatkozóan lásd elsősorban Ránki György: Budapest szerepe az ország gazdasági fejlődésében. In: Uő: Mozgásterek, kényszerpályák. Válogatott tanulmányok. Budapest, 1983. Kétségtelen, hogy a dualizmus időszakának kormányzati politikája nem valamiféle kiegyensúlyozott városfejlődéssel számolt. Egyrészt szükségesnek tartottak egy olyan központot az országon belül, amely nemcsak ellensúlyozza Bécs vonzó hatását, hanem az egész közép- és délkelet-európai térség számára a kereskedelem és kultúra „emporiuma" lehet. Másrészt az ország soknemzetiségű jellege szempontjából sem tartották előnytelennek a fővárosnak versenytársat jelentő vidéki centrumok hiányát, mivel így kevésbé kellett tartani az ország területi integritását potenciálisan veszélyeztető regionalizmus kialakulásától. Budapest, mint az előrejutás legtöbb lehetőséget kínáló terepe, hatalmas népességfelszívó erővel rendelkezett, a tömeges asszimiláció kohója volt. A város társadalmának dinamizmusát, teljesítőképességét, minden újra fogékonyságát nem kis részben éppen a különböző kultúrák, munkakészségek, mentalitások összecsiszolódása, folyamatos kölcsönhatása biztosította, miközben a nemzeti olvasztótégely-funkció eredményes betöltése, az elmagyarosodás, folyamatosan szolgáltatta az érvet: Budapest igenis méltó fővárosa az országnak, amely megérdemli, hogy a nemzet fejlődéséért áldozatokat hozzon. A főváros felértékelődése A forradalmak leverését és Trianont követő korszak közfelfogása viszont a történelmi Magyarország összeomlásának egyik 254-285.1. és Vörös Károly (szerk.): Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.