Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Víziók - LENGYEL PÉTER Belső európai tájon

vártak, nem jött. Aztán odamentem a táblához, ahova sápadt betűkkel ki volt írva, hogy busz jár a villamos helyett. Aki úgyis tudja, hogy mi a szokás, annak idővel elég. De a táblánál ott állt két ember: németül beszélgettek. Szóltam nekik, hogy menjenek át a buszmegállóba. A férfi megköszönte, majd odafordult a nőhöz: nahát, hogy itt milyen nagyszerű emberek vannak, mondta. És öt perc múlva, a csuklós buszon, még mindig erről beszélt a feleségével. Tévedett. A nagyszerű emberek nem hagyták volna egymást és a vendéget toporogni az éjszakában. Intézményesen eligazítanak. Az a természetes, ha a városnak ez a hangja: a vendégeivel, a lakóival és a lakóinak egymással. Ha a hivatalosak is felfogják: nem elég, hogy ők tudják, nem jár a villamos. Azért vannak, hogy mindenben szolgálják a közönséget - az igen magas díjért, amely nem biztos, hogy azért nem elég az önfenntartásukra, mert olyan jól gazdálkodnak. És ez nem csak a BKV-ra vonatkozik. És abban a városba, illetve azon a Budapesten, amely méltó a múltjához, a földrészhez, a korhoz, minden sarkon föl lehetne tolni egy tolókocsit a járdára, és mindenhol volna rámpa a lépcső mellett, ahol azok is följuthatnak, akik nem képesek lépcsőt mászni. És nem kellene szájtátva állnunk az utcasarkon, teszem azt, Svédországban, hogy nahát, a művelt nyugat, mert ez csak azon múlik, hogy akinek dönteni kell, az fontosnak tartja-e. Kétségtelenül pénzbe kerül, de nem olyan sokba. Ugyanez vonatkozik a bicikliutakra. Igaz, München, amely tele van bicikliutakkal, sokkal gazdagabb város, mint Budapest. Tudom, hogy vannak reális akadályok. De most arról beszélünk, milyennek kellene lennie ennek a városnak. Azt hiszem, a lehetőségekhez képest sem elég jó. És mi lesz azokkal a városlakókkal, akik ma olyanok, amilyenek: fáradtak, rosszkedvűek és még ma is sziszegnek egymásra? Azt kérdezték nemrégiben egy beszélgetésen, amely a Merlin színházban folyt, hogy ha majd tíz év múlva találkozunk, vajon hogyan fogunk itt beszélgetni. Elégedettebbek leszünk-e, jobb lesz-e az életünk vagy sem. És akkor magától adódott a válasz. Voltaképp kétféle erő mozgott itt, mióta az eszemet tudom. Ha az jut sikerre, amelyik azt szeretné, hogy minden boltnak egyetlen neve legyen és alatta egy szám: 1717-es számú egység; hogy mindenkinek egyforma színű legyen a ruhája; hogy mindenki egyformán járjon, akkor meghal a város és az ország - mindig az országot is jelenti ez a főváros. Mindentől, ami ez ellen hat: színtől, különbözőségtől, sokféleségtől derűsebbek lesznek az emberek, békésebb, jobb hangulatban élnek. Ehhez persze az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy - az ember elég furcsa állat - Svédországban megvolt a szabadság is meg a szín