Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Víziók - LENGYEL PÉTER Belső európai tájon

Ez tudatos választás volt ? A legnagyobb mértékben. Ki akartak nevezni főnöknek, el akartak vinni a Kortárshoz rovatvezetőnek, mondván, hogy így visszakerülhetek az irodalmi életbe. De én egyáltalán nem akartam visszakerülni. Nem vállaltam főszerkesztő-helyettességet sem egy nyelvészeti lapnál. Nem. Azt akartam, hogy hagyjanak békén, de a havi fizetésre rászorultam, bármilyen alacsony volt is. Én úgy képzeltem el az utat ahhoz, hogy az embert ne vegyék észre, ahogy a szövegben a címszó jelzi: lepra, késdobáló és ezres barakk. A válasza azt jelenti, hogy tulajdonképpen csak egy szempont van annak megítélésében, mitől élhető egy város: hogy az ember ott élve lehet-e következetesen etikus és morális. Meg kell próbálni annak maradni. Olyan időszakban lettünk felnőttek, amikor ezek a kérdések nagyon élesen merültek fel. Segített is az a helyzet, mert nem nagyon voltak benne árnyalatok. Utóbb, egy borbélynál a Váci utcában, akihez már tizenöt éve, egyetemista korom óta jártam - nem volt különbség közte és a más borbélyok közt, mindegyikük három hatvanért nyírt kezdetben -, egyszer csak szó került az ötvenes évekről. A borbély közember volt, aki megjárta az orosz hadifogságot - csak annyit tudok róla, amennyit hajnyírás közben beszélgettünk -, és azt is elmesélte, hogy össze-vissza van tekeredve a bélrendszere: úgy maradt életben, hogy marokszám zabálta a kalmopyrint, ami a gyomrát örökre tönkretette. Szó került tehát az ötvenes évekről, s akkor a pali kezében megállt az olló és azt mondta: na, akkor maga nem lehetett volna író. Honnan tudta? Beszéltünk a tizenöt év alatt, egy mondatot itt, egyet ott. Pontosan ezért vettem erkölcsi bizonyítványnak a megjegyzését. Úgy éreztem, ha Littay úr azt mondja: én sem lehettem volna író akkor, amikor Ottlik, Nemes Nagy, Mándy, Jékely, Weöres nem publikálhatott, akkor hurrá, köszönöm, ez igazán kedves volt öntől, uram. Akkor még benne voltunk mélyen a Kádár-érában, ez a hetvenes években történt. Nem azzal a könnyed és elfogadott hangsúllyal mondta, amivel ma ez mondható. Nekem nincsenek emlékeim arról az időszakról, amelyről maga ír-akkor születtem -, de azt hiszem gyökeresen megváltozott a város az elmúlt negyvenhárom évben. Rengeteget változott, a fő szerkezeti épületvonalaktól eltekintve valóban megváltozott. Fő vonalakon nem elsősorban az építészeti vagy a földrajzi szerkezetet értem, sokkal inkább a történelmit és azt, ahogyan a város teg-