Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Víziók - LENGYEL PÉTER Belső európai tájon

Szabad volt ez, és otthonos? Vegyes. Épp a múltkor találkoztam több évtized után valakivel, aki akkoriban ugyanott lakott, ahol én, jelenleg értelmiségiként él. Szóba került az akkori „Fej", azaz a banda önjelölt vezére. A barátom egyszer csak azt mondta: én nem tudtam semmit róla, nem beszéltem vele, féltem tőle! Ez a félelem erősen része volt annak az életnek. Mégis igaz, hogy olyanfajta szabadság volt benne, amilyen a rendezett életet élő gyerekeknek nem adatott meg. Nem adott ez inkább valami kalandjelleget a dolognak? Dehogynem. Folyamatos kaland volt, egyben maga a természetes lét, mert nem volt más választás - legalábbis nekem. De természetes környezetet, otthont adott, a bajaival, tehát azzal együtt is, amit ma a pszichológiában és az angolszász irodalomban pecking ordemek - a baromfiudvar hierarchiájának - neveznek: tudtuk, ki az, aki megbúbolhatja a másikat, és azt is, hogy az a másik kit búbolhat meg. Szilárd hierarchia volt. Amikor valaki megérkezett a bandába, tisztázni kellett, hogy kit tud megverni. És ha kérdéses volt, akkor ez ki is próbáltatott - természetesen a leggyengébben. Hogy szabad élet volt-e? A korszak egészen szélsőséges volt. Ez a történet az ötvenes évben zajlik, minden adat erről tanúskodik: például az üzletszerű titkos kéjelgésre jogosító iratokat bevonó, Kádár belügyminiszter által aláírt rendelet - bár elég valószínű, hogy ezt másfél-két évvel a tényleges betiltás után adták csak ki. Mégis meglepően sok minden megmaradt még a színekből és a szabadságokból, hivatalosan, sőt még a valóságban is ahhoz képest, hogy ma tudjuk, mi az: 1950. Ahogy haladtunk befelé a rendezett szürkeségbe, az iskolaigazgatónk - ez a Lajos utcai általános iskola volt, az újlaki piac mellett, amit most tettek tönkre, egy üres lebetonozott parkoló maradt a helyén, de az iskola megvan - egyszercsak kitalálta: egész napra órarendet kell készíteni a gyerekeknek. Mármint reggel fél héttől, amikor felkelsz, egészen az esti lefekvés órájáig, pontosan beosztva, melyik órában mit csinálsz. És aztán ezt ellenőrizte. Könnyű dolga volt, csak el kellett jönnie az Uszály utcába, hogy lássa, nem az történik, amit kényszerből beírtunk. De a tízéves gyerekeknek van jogérzékük. Menjen ő - és itt kimondták, hova, ami elég goromba volt -, akkor írja elő, mi az órarend, amikor az iskolában vagyunk. Az utcán tehát éppen pötyiztek a gyerekek - én persze nem pötyiztem.