Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Koncepció és vízió határán - BÍRÓ JUDIT Házak és mesterek (Szemelvények egy újságból)

Azután Tildy Zoltán elnök fogadta a szakszervezet vezetőit és ötvenfőnyi küldött­ségét. Mezey György főtitkár elmondotta, hogy mély felháborodással értesültünk az összeesküvés híréről és a köztársasági elnökön keresztül kérik a szakszervezet tagjai a bűnösök ellen a legszigorúbb büntetés, indokolt esetben halálos ítélet kiszabását. A köztársasági elnök válaszában megnyugtatta a küldöttség tagjait, hogy a magyar demokráciának van ereje ahhoz, hogy a legnagyobb szigorúsággal járjon el min­denkivel szemben, aki a magyar nép súlyos áldozatok árán elnyert szabadságának megdöntésére törekszik. »A rendőrség megtette kötelességét, jól végezte munkáját. Biztos vagyok afelől, hogy a magyar bíróság a magyar nép érdekében hozza meg igazságos ítéletét«, - mon­dotta befejezésül a köztársasági elnök. A házfelügyelők és segédházfelügyelők a köztársasági elnök ezen beszédét nagy éljen­zéssel fogadták, majd a legnagyobb fegyelmezettséggel, rendben elvonultak. Juhász Árpád elnök „Házfelügyelő", 1947. június, 3. oldal Szeressük egymást! Egy új rovatot indítottunk meg a felső címmel. Kérjük Kartársainkat, szóljanak hozzá a mindenkori problémáinkhoz és világítsanak meg a hozzászólásaikkal olyan dolgokat, amelyekkel eddig nem foglalkoztunk. A hozzászólásukkal reméljük, hogy sok problémánkra orvoslást fogunk találni. Ahogy a kerületi házfelügyelőket és segédházfelügyelőket látogatom meg, úgy érzem magamat, mintha egy légyraj venne körül és azok zümmögnének állandóan a fülembe, mert száz és száz panasz hangzik el úgy a házfelügyelő, mint a segéd­házfelügyelő részéről. A házfelügyelő panaszkodik, hogy a segédházfelügyelő nem végzi el a munkáját rendesen. Elvégre béke van, hangzik a panasz. A segédházfelügyelő nem marad otthon vasárnap, hogy a házfelügyelő elmehessen egy kicsit, szabad legyen! A segéd­házfelügyelőszemtelen, visszabeszél, nem fogad szót, sőt azt is mondja, hogy nekem maga nem parancsol stb., stb. Nem lehet elküldeni, mert nem hajlandó a lakást elhagyni. Nem lehet kilakoltatni a szolgálati lakásból, különösen, ha gyereke is van. így néz ki ez az ügy nagyjából. Ember legyen a talpán, aki itt igazat tud tenni és adni. Mit csináljunk, hogy rend legyen és megelégedettek legyenek az emberek, akik a mun­kájukon keresztül egymásra vannak utalva? Legelőször emberek legyenek. Gondoljanak arra, hogy ma mindenkinek nehéz és mindenkinek nagy küzdelmet és harcot kell megvívni azért, hogy meg tudjon élni. A legtöbb baj ott van, ahol a házfelügyelő nem dolgozik, nem is érti meg a munkást

Next

/
Thumbnails
Contents