Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - HEGEDŰS JÓZSEF - HORVÁTH M. TAMÁS - LOCSMÁNDI GÁBOR - PÉTERI GÁBOR - TOSICS IVÁN Alapelvek - és modell - az önkormányzatok válságának kezelésére

Költségvetési föderalizmus Egy önkormányzati rendszer működését a feladattelepítés módja, az ehhez kapcsolódó források és a szolgáltatásszervezési módszerek alapvetően meghatározzák. Ezen kívül természetesen még sok más egyéb feltétel is nagy jelentőségű (pl. választási rendszer, szervezetirányítási módszerek). A magyar állami berendezkedésből következően - az intézményi és kulturális hagyományoknak megfelelően — ezen problémák megoldására az unitárius államszervezési elvnek megfelelően alakultak ki a közszektor működésének szabályai. Ennek témánk szempontjából az a legfontosabb jellemzője, hogy a feladattelepítésben a központi és a helyi funkciók teljes mértékű elhatárolására törekszik olyan módon, hogy lehetőleg egyfajta közszolgáltatás egyértelműen és kizárólagosan egy meghatározott „szintre "kerüljön. Ez természetesen nagyon nehezen oldható meg, hiszen egy feladatnak, bármennyire jól szét is van bontva elemeire, mindig vannak olyan vonatkozásai, amelyek nemcsak az adott szintre tartoznak. A feladatellátáshoz szorosan kötődik a források telepítése. A kizárólagos helyiközponti, települési-megyei funkciómegosztásból következő pénzügyi elv a források merev elkülönítése: egyfajta közösségi bevétel alapvetően csak helyi vagy csak központi forrás lehet; és ha van is megosztás, az csak utólagos és a központi szint adott időszakra vonatkozó döntésétől függ. Tehát ebben a rendszerben a helyi adók alapja nem lehet azonos semelyik központi költségvetésbe befolyó adóéval, az SZJA megosztás gyakorlatilag támogatásként funkcionál, önkormányzati szinten előre nem tervezhető. A feladattelepítésből és a forrásmegosztásból adódik azután a közszolgáltatások megszervezésének módja is. A helyi önkormányzat általános, átfogó felelősségű önkormányzatként, tehát a központi állami feladatellátásnak egyetlen alternatívájaként működik. Ugyanakkor „helyi államként" az önkormányzat is hasonló elveket követ működése során - amíg erre pénzügyileg lehetősége van - , mint amelyek a közszektorra általában jellemzőek: költségvetési szervként, „állami" intézményi formában történik a feladat ellátása. Egy ilyen önkormányzati rendszerben a kizárólagos feladattelepítés gondjai nem oldhatók meg, csak pillanatnyi kompromisszumok érhetők el; a forrásmegosztás szintén a politikai - és elsősorban nem a gazdasági - helyzetnek megfelelően alakul; végül a közszolgáltatások szervezési formáinak átalakítására irányuló nyomás sem elég erős. Ebből következően mind országos, mind nagyvárosi szinten a szükségképpen felmerülő problémák kezelése csak úgy képzelhető el, ha egy másfajta szervező elvet alkalmazunk. A meglévő rendszer keretein belül egy korábbitól eltérő logikát kell ugyanis alkalmazni ahhoz, hogy a hagyományos struktúrában nehezen kezelhető problémákat meg lehessen oldani. Ez a megközelítés azon alapul, hogy az állami-közösségi feladatok ellátásának megszervezése alulról épül föl: ami helyben nem oldható meg, vagy a feladatnak az a része, amely a nagyobb egységet igényli, arra valamilyen közös szervezet alakul. Ez lehet a szövetségi állam, hatósági-igazgatási jogkörökkel