Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - MIKLÓSSY ENDRE Az államszocializmus korszakában

sok biztosították. (Mindkettő mögött igen keményen képviselt lobbyzás húzódott meg.) Budapest és az ország viszonya tehát a kezdetektől fogva kettős arculatot mutat: a főváros az ország egésze számára egyszerre a fejlődés gerjesztője és teher is, mivel saját pozícióit az ország egészének a rovására tudja javítani. Ez a kettősség - egészében véve - mindmáig érvényesnek bizonyult. Az a hatalmas gazdasági és társadalmi potenciál, ami itt felhalmozódott, a fővárost egyúttal a válság okozta elvándorlások legjelentősebb célterületévé is tette az elmúlt évszázadban: Az amerikai kivándorlás megszűnése óta elsősorban ide irányul a falusi pauperizálódottak vándorlása. És 1918-tól fogva napjainkig a nagy - főleg, bár nem kizárólag magyar-határon kívüli bevándorlási hullámok ugyancsak ide irányulnak. Az államszocialista korszak kibontakozása Az államszocializmus korszakában azután az említett folyamatok valósággal a területfejlesztés generáló alapelvévé növekedtek. Ez a rendszer a strukturális változásoktól idegenkedve, fejlesztést csak a már meglévő struktúrákra való ráfejlesztéssel, és azok túlfeszítésével valósított meg. Budapest esetében az egyik fő adottság az erősen koncentrálódott gyáripar volt. A trianoni szerződés az iparvidékek tekintélyes részét elcsatolta, így 1920 körül az ország gyáriparának a 70 %-a Budapesten összpontosult. A harmincas évek végére mind a tőke önmozgásai, mind pedig abizonyos mértékben - decentralizációt is kitűző nagy állami iparfejlesztés, a „győri program" eredményeképpen ez az arány körülbelül 50 %-ra csökkent, és ez meg is maradt a budapesti gyáripar erőltetett ütemű fejlesztése miatt a hatvanas évek elejéig. Ez a fejlesztés azonban hatalmas munkaerő-igényt vont maga után, és ezt csak nagymértékű bevándorlással lehetett biztosítani. így vált szükségessé a vidéki munkaalkalmak csökkentése (ezt a gazdaság „szocialista átszervezésének" a stratégiája nagyrészt biztosította is), és szükséges volt hozzá az a politikai miliő, amelyben a nagyváros anonimitása némi viszonylagos védelmet nyújtott a „hivatal packázásaival" szemben, hogy Hamlet megszépítő szavaival éljünk. Ez az óriási bevándorlás (az ötvenes évek elején 250 ezer fő, a hatvanas évek elején is még 150 ezer) azonban infrastruktúrát is igényelt volna, de erre éppen az iparosítás forrásigénye miatt nem jutott pénz. Ezért hallatlan mértékben leromlott az ellátottsági szint, és főképpen a lakáshiány lett elviselhetetlen. (Alig enyhített rajta, hogy a nagy lakással rendelkezőket „osztályellenségként" vidékre deportálták, és a lakásaikat részben az új elit kapta meg, részben pedig felosztották társbérleti formában az igénylők között.) Allamszocialista fejlesztéspolitika és a főváros Szükség volt egy új típusú fejlesztéspolitikára. E politikának a főváros és a vidék kapcsolatát érintő legfontosabb vonása a budapesti ipar telephelyi rendszerének a kiépítése volt. 1961-ben - a csúcson - 620 ezer ember dolgozott a budapesti iparban, az ország ipari dolgozóinak közel fele. Húsz évvel később ez a szám már csak 320