Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A NÉVADÓ - DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy

és maga is mélységesen fájlalta Franciaország katasztrófáját? Schweinitz, az Eszaknémet Szövetség bécsi követe 1870. szeptember 12-én a következőket jelentette Bismarcknak: „A magyar miniszterelnök a mai napon a vele folytatott tárgyalás során kijelentette: Németországnak az Önök elgondolása szerinti újjáalakulása ellen, a német császárság létrehozása ellen, a francia tartományok bekebelezése ellen, egyáltalán az egész ellen semmi kifogásunk nincs; a császár ugyanígy gondolja."

15 Hogy miért nincs, a jelentésből az is kiderül. Franciaország veresége után Andrássy az egyesülő Németországban látta az egyedüli erőt, amely a cári Oroszország veszedelmes keleti térnyerését feltartóztathatja. Az általunk tárgyalt összefüggésben azonban a motiváció tulajdonképpen nem is érdekes, mint ahogy az sem, hogy a német magatartással kapcsolatos prognózis tévesnek bizonyult. Maga a döntés, mint olyan, érdekes: az, hogy Andrássy, saját korábbi érzelmei és meggyőződése ellenére, az őt körülvevő magyar közeg ellenkező irányú késztetése ellenére, szakított addigi irányvonalával, és az önmaga által felállított prioritásokat szem előtt tartva, ahhoz a hatalomhoz közeledett, amellyel szemben eddig fenntartásokkal viseltetett. így csak olyan politikusok tudnak eljárni, akikben a helyzetfelismerés képessége kellő rugalmassággal párosul. Voltak azonban olyan körülmények is, amelyek éppenséggel konstans, állandó jellegükkel tűntek ki, és ezekkel szemben nem sokat ért az egyébként értékes diplomata tulajdonságnak számító hajlékonyság. Ilyen volt mindenekelőtt a Monarchia sajátos etnikai struktúrája. Ennek különleges mivoltát: a birodalmat lakó nemzetek és nemzetiségek sokaságát, a vezető nemzetek számbeli túlsúlyának hiányát nem akarjuk itt részletezni. Csupán azt a külpolitikai szempontból hátrányos körülményt akarjuk kiemelni, hogy a Monarchia határai majdnem mindenütt kompakt etnikai egységeket vágtak ketté, ami elvileg magába foglalta azt a lehetőséget, hogy a határ innenső oldalán elhelyezkedők a határ túlsó oldala felé gravitáljanak. Hasonlóképp állandónak, és nem kevésbé hátrányosnak minősült a Monarchia geopolitikai helyzete. A soknemzetiségű államalakulat négy nagyhatalommal volt szomszédos. Ezek közül csak a bomlás küszöbére érkezett Törökország volt veszélytelen, a többiek: Németország, Oroszország és Olaszország komoly fenyegetést jelentettek a Monarchia biztonságára, sőt egzisztenciájára nézve. Olaszország etnikai alapon mint potenciális területkövetelő is számításba jött, miként a kisebb szomszédok közül Románia és Szerbia. Az etnikai megosztottságból, a tiszta nemzeti határok hiányából adódó problémára igazából nem lehetett megnyugtató választ adni. Andrássynak sem sikerült. Még elméletileg talán úgy-ahogy, de a gyakorlatban semmiképp. Amikor 1874ben Trieszt és Dél-Tirol miatt felerősödtek az olasz irredenta törekvések, azt üzente Rómába, hogy veszedelmes dolog a tiszta nemzeti határok megterem15. Schweinitz an Bismarck. Wien, den 12. September 1870. PA Bonn. I. A-ll (Österreich) Bd. 14.