Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)
AHOGY VAN - LÁSZAY JÁNOS—LANTOS PÉTER-BARANYAI ZSOLT AZ ország főutcáján (Mihancsik Zsófia interjúja)
ellenére nem demokratikusan alkotott, süket jogszabályokkal dolgozunk még mindig. Ezért fordulhat elő, hogy az önkormányzat ugyan tulajdonos lett, de nem rendelkezik e pillanatban tulajdonosként a saját vagyonával. Milyen jogi akadályokra gondol? Lászay: A régi hatósági megkötésekre és jogszabályokra, akár a lakásgazdálkodást, akár a helyiséggazdálkodást nézem.* Itt nincs új jogszabály, mert a lakástörvény eddig csak két évet késett. Ezen felül nem tökéletesek az új törvények és jogszabályok sem. De az igazi abszurdum mégiscsak az, hogy a régi szabályok vannak hatályban, miközben már nem az állam a tulajdonos, hanem az önkormányzat. Ezért aztán mind a képviselőtestület, mind a hivatal kénytelen asszisztálni valami olyasmihez, ami tisztességtelen, adott esetben embertelen - hogy marhaság, azt ezek után már nem is merem mondani. Úgy tudom, hogy az Andrássy út eredetileg részben a korabeli jómódú polgárság, részben az arisztokrácia számára épült. Ennek a rétegnek a mai megfelelője azonban közben áttette lakóhelyét, elsősorban a Rózsadombra. Önök említették, hogy ha beindul a lakáspiac, olyan lakosságcserére számítanak, amely tehetősebb embereket vonz ide. Arra gondolnak, hogy ez a réteg visszatelepül a város közepére? Lantos: Nézze, a világ nagyvárosaiban mindenütt lezajlott egy dezurbanizációs, majd egy reurbanizációs folyamat. Azt hiszem, hogy hosszú távon - ha a környezetvédelmi problémákat a belterületen meg lehet oldani, ha elindulhat a mögöttes területeken egy rehabilitációs jellegű fejlődés -, a dezurbanációs folyamat Budapesten is visszájára fordulhat. Másrészt ma teljesen nyilvánvaló törekvés az, hogy különböző intézmények próbálják a lábukat megvetni ezeken az útvonalakon. Ez is világjelenség, és a megoldás nálunk is valószínűleg ebbe az irányba fog mutatni. Nem szabad elfelejteni azt sem - és itt volt az önkormányzatnak és ezen belül az építési bizottságnak a legnagyobb dilemmája, - hogy az országnak egyetlen egy Andrássy útja van. Tessék tudomásul venni, hogy a várba nem biztos, hogy ellátogat egy külföldi - legalábbis amíg nincs ott a kormányzati negyed -, nem biztos, hogy elmegy a Balatonra, de az Andrássy úton biztos, hogy végigmegy. Azt hiszem, nem érhet a terézvárosi sovinizmus vádja, ha azt mondom, ez az ország főutcája. Ez különböző kötelezettségeket jelent. És bár nem áll szándékában az önkormányzatnak - erkölcsi alapja sem volna rá -, hogy elrendelje ezeknek az épületeknek a sortatarozását, de idő kérdése, mikor lesz olyan mértékű társadalmi nyomás, amely ezt úgyis kikényszeríti. * Az interjú még a lakástörvény elfogadása előtt készült.