Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - FÁBRI ANNA írók, költők, törzshelyek

művészek is beletartoztak: ők alkották a nevezetes Munkácsy-céh asztalt, amelynek kiválóságai az Abbáziából idepártolt Lechner Ödön mellett Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly és Kernstock Károly voltak. Némelyek közülük, mint a közkedvelt ifjú rajzoló és karikaturista, Pólya Tibor, a szó szoros értelmében a kávéházban élt: a nap 24 órájából legalább tizenkettőt itt töltött el. írói törzsasztalok csak később alakultak ki, noha Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Hunyady Sándor rendszeres vendégek voltak itt: némelyikük órákon át dolgozott valamely félreeső asztalnál, másikuk a beszélgetés, a békés szivarozás, vagy a jóízű vacsora kedvéért látogatta a Japánt. A 20-as években a fiatal, kevés pénzű írók valósággal beköltöztek a kávéházba, egész napjukat ott töltötték, mint Nagy Lajos vagy József Attila, akik a napi irodalmi penzum után megosztoztak egy tányér ételen, majd sakkoztak, beszélgettek, vagy dolgoztak tovább. Egyetlen csésze kávé mellett is el lehetett egész nap üldögélni (a fekete minőségét ugyan sokan vitatták, ám a tejeskávéval általában elégedettek voltak) vagy választani egy-két szemrevaló péksüteményt az asztalra tett bőséges kínálatból. A kávéházi emberek olykor cserélgették törzshelyeiket, de még ha hűségesek voltak is, gyakran kalandoztak el idegenbe, az Andrássy út más kávéméréseibe, a körúti helyekre, elsősorban a New Yorkba, sőt nem egyszer Budára is, elsősorban a nevezetes Hadik kávéházba. A Japán nagy vetélytársa egy időben egy másik Andrássy úti kávéház volt: az Abbázia, amelynek nevezetességei a Brüsszelből hozatott tükörcsodák, a pompás örökzöldek és a választékos berendezési tárgyak éppúgy vonzották a közönséget, mint a hatalmas terasz, amelyről szemlét lehetett tartani a forgalmas kereszteződés, az Oktogon közönsége fölött. A politikusok (az ifjú Vázsonyi Vilmos és társasága) valamint a képzőművészek (Lechner és társai) kedvelt helye ez a századfordulón, de a legnevezetesebb vendég itt mégiscsak a kiterjedt asztaltársaságot maga köré vonzó nagy adomázó: Eötvös Károly, „a vajda". A tiszaeszlári perben a védelem vezetőjeként országos, sőt bizonyos világhírnévre emelkedett egykori „veszprémi fiskális" ekkortájt aratta nagy irodalmi sikereit. Több oka is van tehát, hogy számos Pesten időző külföldi nagyság is megfordul e nevezetes asztalnál, amelyet a közéleti hírességek és az ifjú pályakezdők vegyesen ültek körül. Miért jártak az írók kávéházba? Főként azért, amiért mások is. Egyszerre menekültek és közeledtek az élethez, amikor helyet foglaltak egy-egy márványlapos asztalnál, átfutották az újságokat - köztük a számukra elérhetetlenül drága luxuslapokat és folyóiratokat is -, a nagy, utcára nyíló üvegablakokon át belülről figyelhették a kinti világot, de ha akarták, elkülönülhettek a bentiben is. Társakra is lelhettek: a századforduló és az új század első évtizedei a narkotikumok, az izgató - s egyben felejtést kínáló - szerek nagy divatjának évei, s a koffein, a nikotin, az