Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - KRÚDY GYULA Milyen volt az Andrássy út? (részletek)

A faburkolaton robogó kocsik között, az operai szfinxek előtt, a csinos ruházatú gondtalan arcú járókelők mellett valóban olyan hangulatot érzett Rezeda úr, mintha egy ismeretlen, jókedvű, boldog városba tévedt volna: húsz esztendős, pénz van a zsebében, szerelem a szívében, és tegnap hallott egy dalt, amely öt percenként visszatér az emlékezetébe. A Bajza utcáig ment, és senki sem zavarta meg jóízű hangulatában. A leveleikkel legyező fák új levegőáramlatokat hoztak az esőben megfürösztött városba, a Körönd palotái ragyogva állottak, mint a soha el nem múló gazdagság. A kitárt kapukon nem járt be a gond szürke vándorlegénye, mosolygó nők jöttek le a házak lépcsőin, hogy kesztyűiket gombolgatva tavaszi sétára induljanak. A falombokon úgy ragyogtak az esőszemek, mint a madárszemek. Mintha senkinek se volna otthon betege, szegénysége, szívtcpő gondja: oly boldogan mendegéltek a sétálók az Andrássy úton. Minden szerelmes megtalálta párját, egyetlen menyasszonyt sem hagytak cserben, mindenkinek ki van fizetve a házbére. Egyike volt azon csodálatos napoknak, amikor az ember nem látja meg a szenvedés és bánat konokul üldögélő fekete madarait a szemben jövők vállán. Az arcokat kivasalta a tettető szabólegény, a gyomrok elfelejtették a korgást, a zsebekben erszények vannak, amelyek kifogyhatatlanok. Tétovázó járásával senki sem írja fel az aszfaltra legbúsabb gondolatait, a cipősarkok hetykén kopognak, a fogatokban milliomosok nyájasan ülnek, és bizonyosan szerelmes dolgokat beszélgetnek egymás között a járókelők, hisz mindig mosolyognak. Rezeda úr más alkalommal tán fontolóra vette volna, hogy a város leghazugabb negyedébe tévedt, ahol az illemtanároktól tanulták meg a lakosok a kellemes magaviseletet, míg bensejükben éppen úgy szenvednek, szomorkodnak, jajonganak, mint a legnyomorultabbak. Észrevette volna, hogy a nők ruházkodásának gyakran gyanús az eredetük, a férfiak éjjel a börtönre gondolnak... a szegény pesti gazdagság mutogatja itt szélhámos selymeit. De ezen a napon Rezeda úrnak jókedve volt... A kétférjes asszonyságok mellett, akik e májusi délelőttön mindkét férjüket, valamint ölebeiket is sétálni vitték, tiszteletteljes arckifejezéssel haladt el, holott tegnap még gúnyos megvetéssel nézte ezeket a mindenki által ismert pesti dámákat, akik többnyire büszkébbek voltak a szeretőjükre, mint a férjükre. Ámde ma megbocsájtás van a szívében. Bizonyosan besorozta őket azon szegény, sajnálatra méltó régi delnők közé, akik a temetőben így védekeznek a sírhalmukra telepedett vádaskodó emlékezet előtt: „Bocsássatok meg hogy vétkeztem, nem tehetek róla, az uram meg nem értése, ridegsége, durvasága, hidegsége kergetett, hogy egy megértő, meleg szívet keressek... Bocsássatok meg, hogy nem áldoztam fel fiatal életemet az önzésnek és szomorúságnak!" Amint a házasságtörő asszonyok évszázadok óta védekeznek. Nem haragszik a legismertebb szélhámosokra sem, akik szemérmetlen mosollyal ültek a nyitott fiákerekben. Víg és elmés gavallérok ők, a híres Zrínyi kávéház hőseinek maradékai. A mohó, erőszakos tekintetű