Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

VIS VITALIS - HANÁK PÉTER Az elpusztíthatatlan város

kiépült az az intézményes hálózat, amelyet közoktatásügynek és közegészségügynek nevezünk. Ebből a szempontból külön említést érdemel Bárczy István főpolgármestersége az első világháború előtti évtizedben. Bárczy demokratikus várospolitikájának szerves része volt a szociális gondozás bevezetése és a korszerű kultúra támogatása. Az építkezésben, a művelődésben, a szabad gondolkodás terjesztésében ez alatt a rövid időszak alatt bontakozott ki teljes alkotó erejében Budapest vitalitása. Ha XIX. század az alapítás és alkotás kora, akkor az utána következő - minden hatalmas technikai és civilizációs vívmánya ellenére, vagy részben éppen miattuk, általuk - a rombolás és pusztítás százada, az atombomba és a népirtás rémének kora lett. Budapest emberben, anyagban, értékben és önbizalomban már az első világháború alatt súlyos veszteségeket szenvedett. A kimerült, éhező fővárost próbálta felrázni, a hadiundorból kiemelni az 1918-as őszirózsás forradalom, amely - mint a fegyvertelen apostolok általában - eleve kudarcra volt ítélve. Aztán jött a vörös forradalom, amely szociális egyenlősítő és népbarát intézkedései mellett bevezette a bolsevik diktatúrát és terrort. A Tanácsköztársaság, bár vezetőiben megvolt az elszánás az agresszív szomszédok visszaszorítására, elbukott a győztes hatalmak és szövetségeseik túlereje ellenében. A bukás után Budapestet román csapatok szállták meg, keserves kivonulásuk után vonult be Horthy admirális, és vele a fehér terror. A két háború közti negyed század nem kedvezett a szabad szellemű Budapestnek. A társadalmi elitjét, középosztályát alkotó elemek együttműködése megzavarodott, korábbi dinamizmusa megtört, gazdasági és szellemi alkotóereje megfogyatkozott. Nem mintha az egész fejlődés megszakadt és mindvégig stagnált volna. A lakosság a dualizmus korának utolsó békeévéhez mérve csaknem egyharmaddal gyarapodott, a harmincas évek közepétől anyagi szempontból is. Ha az alapítások korának lendülete hanyatlott is, azért az alapok elég szolidak voltak ahhoz, hogy az iparosítás újabb követelményeinek valamelyest megfeleljenek. Az első világháborút követő általános recesszió és a nagy gazdasági válság körülményei között ugyan csaknem egész Európában az elzárkózás, a gazdasági autarkia, a kemény protekcionizmus és a kötött devizagazdálkodás politikája kerekedett felül, de Budapesten azért, ha megkésve is, fejlődésnek indult a textilipar, előrehaladt az elektromos- és a vegyiipar, továbbépült a kommunális infrastruktúra. Azt sem mondhatjuk, hogy látványos szellemi regresszió következett volna be. A kultúrpolitikát a kultúrfölény bizonyítása is sarkallta. Új iskolák nyíltak meg, és jelentősen fejlődött a budapesti egyetemek ellátottsága, szakmai színvonala. Az irodalomban, a művészetekben is az újjáéledés - talán egy ezüstkor fényei csillantak meg.