Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - ÁGAI ADOLF (Porzó) A Sugárúttól az Andrássy útig (részletek)

régi jó Városház tér, Hatvani utca és Rózsa tér neveket, mint a kijárt, kényelmes cipőt, hogy ne sokára végképp letűnjenek a főváros mappájáról. Engem kellemesen érintett ez a változás. Egy érdemes férfiú kitüntetését jelenti az, akinek bodor haja alatt fogamzott meg a Sugárútnak, a mi viszonyainkhoz képest merész gondolata. Hogyan! Keresztültörni a békés Terézváros egy részén, mint az ellenség! A meglevőt lebontani, utcák rendjét megzavarni, embereket az ő négy falaikból kiűzni! Tatár, török tett ilyet, de legalább a romok helyébe nem épített újat. A Terézvárosban palotasort akarnak emelni! Ezen a bolond gondolaton rettentő nagyokat nevettek a «Ligetbeni szarvas» és a «Zöld vadasz» árnyas udvarán a sör mellett, ahol az ilyen dolgokat jobban értik, mint az építészeti bureau-kban vagy a miniszteri hotelben. Most, hogy meglett, azok döngetik legerősebben a mellöket, akik nem csak hogy nem tehetnek róla, de még fúttak is ellene, tehát kevesebbek még annál az orgonataposónál is, aki az orgonahangverseny után a közönség előtt a művész oldala mellett jelent meg s erősen hajtogatta a derekát. Valamint hogy joga is volt hozzá: mert ha ő nem szolgáltatja a sípokba a szuszt, az orgonista hasztalan döfködi kézzel-lábbal a billentyűket. Mert az emberséges taposó de/éfútt és nem ellene. Ne rontsam meg az örömüket. Őszinte az ő lelkesedésük most a siker fölött; különösen az volt akkor, hogy ország-világ e széles palotasoron hajtatatott át szívünk másik büszkeségéhez: a kiállításhoz. S legnagyobb elégtételük, hogy Bécsnek mutathaták be; annak a Bécsnek, melynek régentén bámuló irigyei voltak, ez idő szerint pedig önérzetes versengő társai. Eddig is már pezsgő volt ez az út, bátor azokat, akik a vajúdás korában költözködtek ide, különös embereknek nézték. Persze, persze - az olcsó lakás végett hurcolkodtak arra a folytonos profelhőkbe burkolt messze vidékre, ahol még csak egy kávés sem mert megtelepedni. Mert minálunk a polgárosodás első étappe-ja a kávéház. A német gyarmat - írja egy utazó - ha Amerikának valamely vadonjában megvetette a lábát, első sorban iskolát épít; az angol templomot; a francia meg színházat. Ha volna valahol a világon magyar gyarmat, ezt arról ismernék meg, hogy mindenek előtt kávéházat csinálna magának. Elképzelheti tehát a magyar olvasó, milyen isten háta mögött való ország lehetett ezelőtt a Sugárút, ahol nem volt se hírlap, se biliárd, se kártya, se kapucíner. S most, én szerelmes jó istenem! ... bátran ráolvashatjuk a régi adomát: «Hol lakik erre a babaasszony?» kérdi a szorongó férj. S nyeri ezt a választ: «Szaladjon le a hosszú soron. Ott lakik abban az épületben, amelyben nincs kávéház». Még torlaszok állták az útját s nagy ívben koppant a tót kezében a csákány: a fővárosiak már erre tolongtak kifelé a Ligetbe. Az a bizonyos olcsó lakás is mihamar legendává lett. A házaknál gyorsabban emelkedett a lakbér. Az akkori Sugárúti részvénytársaság ocsmány kaszárnyákkal igyekezett «lenditeni az építkezési kedven s jó ízlésével irányt adni». Mert ilyesmit olvastam akkor az újságok-