Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

SZTÁLIN ÚT - VARGA LÁSZLÓ Nagy Imre a jugoszláv követségen

nek megvonni Nagytól és csoportjától a menedékjogot, és abban érdekeltek, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak e csoporttól. Le kell mondaniuk arról a követelésükről is, hogy a magyar kormány garanciákat vállaljon Nagyért és csoportjáért, vagyis gyakorlatilag fel kell adniuk korábbi álláspontjukat. Ezt azonban olyan módon kívánják megtenni, hogy megőrizzék presztízsüket, és ezzel kapcsolatban a várható jugoszláv kormánynyilatkozat minden bizonnyal tendenciózus lesz." A politikai diagnózis alapján már nem volt nehéz a konkrét teendőkre javaslatokat kidolgozni, nevezetesen „felkészülni és biztosítani Nagy és csoportjának letartóztatását, amikor elhagyják a jugoszláv követséget"; s ezt követően „Nagy Imrétől és csoportjától nyilatkozatot követelni az általuk elkövetett hibákról és arról, hogy nem fognak ellenséges tevékenységet folytatni a Kádár-kormánnyal szemben"; végezetül az akció lezárásaként „Nagy Imrét és csoportját Romániába szállítani". Malenkovék ezeket a feladatokat rögtön egyeztették Kádárral, aki maradéktalanul egyetértett, s megállapodtak, hogy kormánya megfelelő nyilatkozatot készít elő.

4 Másnap a jugoszlávok beváltották az egyik fenyegetésüket, nevezetesen beleegyeztek abba, hogy a kevésbé „kompromittált" politikusok elhagyják a követséget, illetve a helyettes katonai attasé lakását; az előbbi csoportba Lukács György, Szántó Zoltán és Vas Zoltán tartozott, az utóbbiba pedig Erdős Péter és Nádor Ferenc. Kérték a kormányt, hogy az őrség biztosítsa szabad elvonulásukat. Amikor - a bejelentett távozási akciót megelőzően - Soldatié újból felkereste Kádárt, a magyar politikus élesen tiltakozott e kísérlet ellen, mondván „nem tudják vállalni a felelősséget, és ennek esetleges következménye a nagykövetségre hárul". Kádárt valójában az zavarta, hogy Soldatic-ék a követség kocsijával kívánták a távozókat hazaszállítani. Kádár minden kertelés nélkül megmondta, hogy mit akar: „Az a kérésünk, hogy adják át nekünk Nagyékat, hogy rendezhessük velük az ügyet, ahogy kívánatos, szükséges és helyes." Soldatié azonban változatlanul ragaszkodott a magyar garanciához, amit Kádár az előző napi érvhez hasonlóan azzal kérdőjelezett meg, hogy nem adhat menlevelet Nagy Imréék későbbi cselekedeteire, de ezt Soldatié már magyar belügynek minősítette. Kádár szerint viszont Soldatié „láthatja, hogy akik már elhagyták a követséget [Erdősről és Nádorról van szó, akik az attasé lakásáról távoztak] és akikkel szemben semmiféle kötelezettséget sem vállalt a magyar kormány, azokkal szemben is úgy járnak el, ahogyan vázolta, azaz nem alkalmaznak velük szemben megtorlást.

43 42. Hiányzó lapok 236. 43. ÚMKL KüM 007810/1956.