Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)

Pál-Antal Sándor: Dersi Biás István marosvásárhelyi levéltáros és történész

PÁL­ANT AL SÁNDOR DERSI BIÁS ISTVÁN MAROSVÁSÁRHELYI LEVÉLTÁROS ÉS TÖRTÉNÉSZ A levéltárosi tevékenység Marosvásárhelyen több mint két évszázados múltra te­kint vissza. Az első levéltárnokok (archivariusok) Marosvásárhely szabad királyi város és az ugyanott székelő Marosszék tisztviselőiként szinte egyidőben jelennek meg. Mindkét esetben az első levéltárőrök 1770-ben bukkannak fel, az 1767-1769 között kiadott bécsi udvari rendeletek alapján. 1 Marosvásárhely város az 1767. áp­rilis 29-i bécsi udvari leirat értelmében két személyt választott a levéltárosi fel­adatkör elvégzésére, egyet a reformátusok, egyet pedig a katolikusok részéről. Az első városi levéltáros Nagybányai Székely Lázár lett, aki az esküt 1770. április 20-án tette le. A második levéltáros ugynazon év végen foglalta el tiszét. Ezen ket­tősség 1784-ig állott fenn. 2 Ők nem csak levéltárnokokként ténykedtek, hanem más tisztséget is elláttak. így például Székely Lázár levéltárnok egyúttal a városi „esküdt közönség" szószólója is volt. Marosszék első levéltárnoka a szék két jegyője mellett mint segéderő, registra­tor" megnevezéssel működött. A szék által többször szorgalmazott „archiváriusi hi­vatal" és egy „scriba" engedélyezését még 1781 -ben sem hagyta jóvá a bécsi udvar. J Véglegesnek tekintett levéltárosa a széknek 1784. szeptember 22-én lett, amikor Er­dély közigazgatásának II. József-féle átszervezése során létrehozták a Küküllő vár­megyével egyesült Marosszéket. Ekkor a személyzeti keretben az archivarius a vice nótárius után és a physicus előtt helyezkedett el. 4 Teendői általában a levéltár gon­dozására, jó megőrzésére és a hivatali titok betartására szorítkoztak. Feladata lett a levéltár rendezése, az iratok segédletekkel való ellátása is. 1 Marosvásárhely szabad királyi várost az 1767. április 29-i udvari leirat, Marosszéket pedig az 1769. január 30-i hívta fel az archiváriusi tisztség rendszeresítésére. 2 N. Szabó: Arhiva Sfatului Popular al orasului Tg. Mures. In: Revista Arhivclor, 1960. Nr. 1. 3 Románia Országos Levéltára Maros Megyei Igazgatósága, Marosszék levéltára (a továbbiakban Marosszék levéltára), ND. /1779, ND. és /1781., vagyis az 1779. szept. 14-i 398. sz., az 1781. márc. 20-i 1628. sz. főkormányszéki és az 1781. nov. 8-i 7794. sz. udvari leirat. 4 Marosszék levéltára, Közgyűlési jegyzőkönyvek, lt. 19. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents