Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
Epilógus: a kocsmáltatás az átmeneti időszakan
244 Epilógus: a kocsmáltatás az átmeneti időszakban 131.23) nem találtak bormérésre utaló jeleket, máshol viszont annál inkább. Mathias Linzenpolznál (Landstrasse Nr. 427.24) ugyan nem volt vendég, de bormérésre utaló nyomokat találtak, mire készségesen elismerte, hogy ezzel foglalkozik, nem tiltakozott, amikor két tízakós hordóját lepecsételték, az egyikben 1 akó vörös-, a másikban 8 akó fehérborral. Paul Gittingeméi (Ungargasse Nr. 661.25) öt iszogató vendégre bukkantak, egy kifejezetten bormérésre berendezett helyiségben (in einer zum ausgedehnten Ausschank vorgerichteten Localitaet). Pincéjében már csak 2 akó bor maradt a tízakós hordóban, ezt lepecsételték. Hasonlóképpen Joseph Gittingeméi (Spital Gasse Nr. 363.26), akinél 8 ülővendég tartózkodott, és frissen üthették csapra a hordót, mivel a tízakós hordóban még 7 akónyi bor maradt. Gittinger,27 mint öntudatos gazda és községi képviselő, vehemensen tiltakozott az eljárás ellen, a jegyzőkönyv szerint a hordót is csak hosszabb ellenállást követően tudták lepecsételni. Azonban mégsem Gittinger volt a leginkább renitens, hanem - az ellenőrzésről felehetőleg időben értesülő - Stephan Weisz (Elisabeth Gasse Nr. 343.28), akinél már az ajtók is zárva voltak, és többszöri kopogásra sem volt hajlandó ajtót nyitni. Amint láthatjuk, a helyiek távolról sem fogadták el az új szabályozást. Az 1859. évi iparrendelet saját érdekek mentén történő (félre)értelmezése további feszültséget szült az uradalmi haszonbérlő, a város vezetése, valamint a magán bormérők között. Az ún. butéliás bormérést (Boutelliweisen Weinauschank)29 a szabályozás és az ahhoz kapcsolódó 1861. március 4-i udvari kancelláriai rendelet ugyanis kizárólag a finomabb csemegeborok, mint kereskedelmi cikkek esetében engedélyezte, az óbudai gazdák jó része azonban így is árusított bort. Az ügy a vármegyéig jutott, ahol az év folyamán lefolytatott vizsgálatot követően, az 1862. december 2-i tiszti gyűlésen végül megtiltották a helyi termelőknek a butéliás bormérést.30 Az uradalom, a haszonbérlő és a város közötti ellentétek Kunwald Jakab bérlete idején érték el tetőpontjukat. Kunwald 1861-től bérelte a kocsmáltatási jogot az uradalomtól, ekkor az úrbéri bormérés idejére a négy állandó urasági és a három másik 23 Johann Seif egy 1855-ös szerződésben szerepel (Weingartgasse Nr. 570.). Uradalmi bormérési joggal rendelkezők listája, 1855.05.10. BFL V.l.b Nr. 6462. A Nr. 131. ingatlan 1937-ben: Szentendrei utca 7., hrsz.: 18025. (1918-ban a M. Kir. Kincstár tulajdonába került, 1937-ben M. kir. Posta épülete.) 24 1937-ben Vörösvári út 9., hrsz. 18088. 25 1937-ben Calvin utca 12., hrsz.: 17718. Megszűnt közterület. 26 1937-ben ld. Kórház utca 23., hrsz.: 18205. Nem azonos tehát a család később (1902-ban vagy 1910- ben), a Majláth utca 42. szám alatt alapított kocsmájával, de nincs messze attól. 27 Joseph Gittingert egyébként már az első szerződött kocsmárosok listájában is megtaláljuk, de valószínűleg már 1854 előtt is italméréssel foglalkozott. Jegyzék az uradalmi bormérési joggal bíró kocsmárosokról, 1854.12.01. BFL V. 1 .b Nr. 6462. 28 1937-ben Majláth utca 38., hrsz.: 18226. 29 BFL V.l.b Nr. 11426. 30 Pest-Pilis-Solt vármegye tiszti gyűlésének jegyzőkönyve, 1862.12.02. BFL V.l.b Nr. 111140.
