Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
Kávémérések, kávéházak
KÁVÉMÉRÉSEK, KÁVÉHÁZAK A borral és az égetett szesszel ellentétben, amit a legtöbb óbudai megtermelt, megfőzött magának, a kávé forgalmazása, nyilvános kávéház kialakítása a sörméréshez hasonlóan eredetileg kevesek kiváltsága volt.1 Saját fogyasztásra természetesen lehetett kávét főzni, de a jelek szerint ez a 18. században még közel sem volt annyira keresett, mint például a szomszédos Budán (ahol a tabáni rácok sokat tettek annak népszerűsítéséért), csak a század végén terjedt el széles körben, a szegényebbek között is (a pótkávé használata mellett).2 A korabeli hagyatéki leltárakban kizárólag gazdagabb lakosoknál tüntetnek fel kávéhoz köthető tárgyakat.3 így a gróf Zichy Miklós ún. kertimalmát (Garten Mühle, amelynek helyén később a filatorium felépült) bérlő, Bécsből Magyarországra érkező Anton Pillér molnármester 1759-es hagyatéki leltárában szerepel 4 pár kávéscsésze és egy sárgaréz kávéskanna.4 A mézeskalácsos Kari Ruttger és neje, Elisabetha gazdagon berendezett házában 5 kávéscsészéből álló készlet volt külön cukortartóval, 2 ólom kávésszelence, kávépörkölő, valamint 2 sárgaréz kávéskanna (Ruttgemek egyébként 2 sárgaréz teáskannája is volt).5 A magyar Molnár József aranyműves ugyanakkor készült leltárában szintén szerepel 2 ezüst kávéskanál, valamint 3 pár kávéscsésze.6 A 18. század utolsó harmadában megpróbálkoztak azzal, hogy az uradalom a kávémérési jogot egy személynek adja, aki erre a célra külön kávéházat alakít ki.7 Ezzel ellentétben a 19. század elején az a gyakorlat alakult ki, hogy az uradalom a fogadók haszonbérbe adásával egyidejűleg a kávémérés bérletéről is szerződést kötött Óbuda tanácsával. Idővel, mint látni fogjuk, a szerződésekben külön pontban kötötték ki, hogy melyik haszonbérbe adott fogadóban lehet kizárólagosan kávémérést kialakítani.8 A bormérésekhez, fogadókhoz hasonlóan viszont az 1820-as évektől megjelentek az en1 Ahogy Dobrossy írta, régen a szegény nép reggeli itala a pálinka, a gazdagé a kávé volt. Dobrossy 1985. 94., Dobrossy 1991.257. p. 2 Kisbán 1997. 17. p. 3 Ugyanezt ld. Miskolc esetében, Dobrossy 1991.259. p. 4 BFL V.l.b Nr. 174. Anton Pillér hagyatéki iratai. Végrendeletét (1759.07.10.) Id. BFL V.l.b Nr. 49. 5 BFL V.l.b Nr. 361. Kari Ruttger és neje, Elisabetha hagyatéki leltára, 1783.01.02. Ruttger a legénye, Johann Braunecker ápolásáról fennmaradt kimutatása szerint a beteget a szükséges dolgok (étel, ital, orvosság, ápoló) mellett az alábbiakkal is ellátta: finom cukor, citrom, tej, kávé. BFL V.l.b Nr. 301. Hagyatéki elszámolás, 1781.02.10. 6 BFL V.l.b Hagyatéki leltár, 1783.04.14. 7 Rudnay János utal arra, hogy 1739-től Óbudán kávéház működött volna, azonban nem találtunk olyan forrást, amely ezt megerősítené. Rudnay 1976. 37. p. 8 A szintén koronauradalmi tulajdonban lévő Miskolcon hasonló szabályozás volt érvényben a 18. század végén, kávéházat csak egy épületben üzemeltethettek a bérlők. Dobrossy 1991. 260-261. p.
