Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
Szőlősgazdából fogadóbérlő, bérlőből hivatásos fogadós: a Donaberger család
Szőlősgazdából fogadóbérlő, bérlőből hivatásos fogadós: a Donaberger család 159 bájából történt.48 1820 nyaráig nem történt változás, mert az év júniusában továbbra is kérte a bérleti díj elengedését.49 1821-ben szintén nem tudott vendégeket fogadni. Az előző télen, amikor a nádor huszárezrede csak ott tudott a jégzajlás miatt átkelni a Dunán Óbuda és Pest között, még arra is kötelezték, hogy az ezred lovait ő lássa el - saját költségén — szalmával, ezért továbbra is kérte, hogy tekintsenek el a bérleti díjtól.50 Az uradalom és a tanács ide-oda sakkozott egymással: az uradalom rendre arra hivatkozva küldte vissza a kérést, hogy a tanács döntsön róla, mivel tőlük bérli közvetlenül a fogadót — így viszont, ha a tanács elengedi a díjat, még mindig köteles Óbuda az uradalomnak megfizetni annak bérletét. A tanács viszont számított arra, hogy a semmit nem jövedelmező fogadó bérletét az uradalom elengedi, s ezáltal a községnek is kap valami kedvezményt a fogadók összbérleti díjából.51 A következő évben Donaberger arról panaszkodott, hogy Matthias Aumüller idegeneket szállásol el (zu bewirthen) és kiadja az istállóját, ezáltal megkárosítja a fogadóbérlőket.52 A tanács kiállt Franz Donaberger mellett, de összességében elmondható, hogy a Mókus fogadó első bérlete nem váltotta be számára a hozzá fűzött reményeket. Második alkalommal sem járt szerencsével: 1823-ban hátralékos, fizetésképtelen bérlő, nem csoda, hogy felhagyott a veszteséges vállalkozással.53 Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy mikor alakította ki a család a magán kávémérését, hiszen a Mókus azon uradalmi fogadók közé tartozott, ahol engedélyezték kávé árusítását. Nincs kizárva, hogy épp a Mókus bérletét követően (vagy akár azzal egy időben, hivatkozva az épület használhatatlan voltára) alakították át a családi bormérést és étkezdét egyúttal kávéházzá is. Az 1826. évi vagyonfelosztás során adhatta át végleg Joseph Donaberger a két intézményt fiainak. Mivel mindkét épület frekventált helyen feküdt, és a szomszédos Montour Commissiontól érkező katonák biztos vendégkört jelentettek, a két Donaberger már-már szemtelen módon jelentős fogadót épített ki. Az északi sarokházban a kávéház-jelleg dominált, de mindkét épületben foglalkoztak kávéméréssel (noha 1828-ben Franznak elvileg megtiltották azt).54 A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Óbuda tanácsa rendszeresen megpróbálta szabályozott keretek közé szorítani a két testvér intézményét - de nem járt sikerrel. A tanács és a család feszült viszonyát jól illusztrállja 48 Óbuda tanácsa az uradalom elöljárójához, 1819.08.31. BFL V.l.b Nr. 2094. 49 Franz Donaberger levele a tanácshoz, 1820.05.03. (megismételte az előző évi pontokat) és Óbuda tanácsa az úriszékhez, 1820.05.30. BFL V.l.b Nr. 2224., Az úriszék visszaküldte a tanácsnak az ügyet, mivel a fogadót közvetlenül a tanácstól és nem az uradalomtól vette bérbe. BFL V.l.a 12. kötet 1820.06.24. Nr. 190. 50 Franz Donaberger a tanácshoz, 1821.04.13. Uo. 51 BFL V.l.a 12. kötet 1821.04.25. Nr. 124. ésNr. 126. 52 BFL V.l.a 12. kötet 1822.05.18. Nr. 172. 53 1823 márciusában már elengedtek 100 Ft bérleti díjat neki, de ekkor még mindig adósa volt a községnek 155 forinttal. A tanács 14 napon belüli fizetést rendelt el, majd kitolta a határidőt május 10-ig, de még július végén sem kapták meg az összeget. BFL V.l.a 13. kötet 1823.03.05. Nr. 102., 1823.04.30. Nr. 164., 1823.05.10. Nr. 175., 1823.07.22. Nr. 243. 54 BFL V.l.a 15. kötet 1828.05.24. Nr. 132.
