Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
Terra recognita vagy terra incognita? 89 Az áttekintő jellegből - és a könyv terjedelmi korlátáiból - következően Kömer és Nagy nem törekedhet arra, hogy minden telepszerű fejlesztést számba vegyen. Céljuk egy tipológia megalkotása; egy-egy típuson vagy trenden belül csak néhány, jellemzőnek tartott esetet ismertetnek. Kömer és Nagy nemzetközi áttekintése nagyívű és sokoldalú. Az egyes országok lakás- és lakótelep-építési gyakorlata kapcsán nemcsak az egyes, modellértékű lakóépület-együttesek építészeti jellemzőiről esik szó, hanem feltárai az építőtevékenység komplex háttere is: a lakásépítést és a városrendezést szabályozó törvények, a város- fejlesztés módja és technikái (a kisajátítástól a projektek sokféle megvalósításáig), a lakásépítés kontrollja és szabályozása, továbbá - állami és önkormányzati tulajdonú bérlakások esetében - a jogosultsági elvek rendszere. Az európai országokról szóló fejezetekben az építészeti, illetve várostervezési irányzatok áttekintése kapcsán jelenik meg leginkább a modernizmus kritikája, és domborodnak ki az 1950-es és 60-as évekbeli (nagy)lakótelep-építés negatív vonásai, például „ a modernizmus jegyében született lakótelepek közösségi tereinek alultervezettsége, a rugalmatlan lakásválaszték”,10 valamint helyi hagyományokat figyelmen kívül hagyó nemzetköziség. Az 1980-as évtized lakásépítészetét Nyugat-Európában a fentiekhez képest Kömer és Nagy szerint az ellenreakciók jellemezték. Az építtetők szakítottak a nagyléptékű sávházas beépítéssel; igyekeztek igazodni a helyi tradíciókhoz; törekedtek arra, hogy különféle építészeti megoldásokkal, ötletekkel emberibb léptékűvé és változatosabbá varázsolják a lakótelepeket; olykor pedig visszatértek a hagyományos, „nőtt” városok építészeti megoldásaihoz. A posztmodem építészet nagyrészt ezekből a törekvésekből táplálkozott. Noha Kömer és Nagy más fogalmakat használnak, mint Cséfalvay, és kevésbé élnek az éles szembeállítás eszközével, nyilvánvaló, hogy a város-, illetve lakónegyed-építészet terén ugyanazokat a nagy trendeket azonosítják, amelyeket Cséfalvay is leír. Kömer és Nagy is hangsúlyozzák továbbá, hogy a politikai rendszerek különbségei ellenére ezek a fázisok valamilyen formában a vasfüggöny mindkét oldalán megjelentek, csak épp fáziskéséssel. A keleti blokkban még a 70-es, 80-as évek fordulóján is tartott a nagy lakótelepekkel jellemezhető „modernizmus” kora; ugyanakkor például Magyarországon a 80-as években már igyekeztek az épülő lakótelepek léptékét csökkenteni, azok jellegét megváltoztatni (lásd például három-négyemeletes, sátortetős panellakóházak), a lakótelepek karakterét emberibbé tenni. Fontos különbség viszont, hogy Kömer és Nagy nem tekintik lezárt korszaknak a lakótelepek korát. Míg Cséfalvay szerint napjainkra a lakótelep-építés úgy, ahogy van, leáldozott, Kömer és Nagy könyvében az 1990-es évek telepeit ismertető fejezet legfontosabb tanulsága az, hogy a lakótelepek építése a nyugat-európai jóléti államok10 KÖRNER-NAGY 2006. 115. p.
