Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház társadalma és lakásviszonyai
Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház... 75 együtt lakik a szüleivel; szintén velük él egy év alatti kisfia, akit az édesanya hajadon lányként vállalt. J. J. gimnáziumban érettségizett, majd a Fővárosi Cipőbolt Vállalatnál dolgozott mint raktári adminisztrátor; 1970-ben gyermekgondozási szabadságon van. Konklúzió Lakóinak foglalkozás szerinti összetételét tekintve az elemzett Klauzál téri bérház 1970-ben még sok tekintetben őrizte azokat a társadalmi vonásokat, amelyek Budapestnek erre a szűkebb környékére a második világháború előtt jellemzőek voltak. Bár a közvetlenül a második világháború után a még mindig a lakók nagy hányadát kitevő zsidó családok (illetve leszármazottaik) zöme már nem lakik a házban 1970-ben, és az 1945. évben, illetve 1970-ben összeszámlált családok között csekély a kontinuitás, a lakók társadalmi és foglalkozási profilja sokban emlékeztet a háború előtti állapotokra. A ház 1970. évi aktív kereső, illetve nyugdíjas lakóinak közel háromnegyede kisiparos, munkás vagy egyéb fizikai dolgozó, illetve dolgozott nyugdíjba menetele előtt ilyen jellegű szakmákban. Ebből arra is következtethetünk, hogy bár az államszocialista korszak első évtizedeiben a magánkisipart és -kiskereskedelmet a rendszer enyhén szólva nem bátorította, ezek a gazdasági formák a nehézségek ellenére erősen tartották magukat az olyan budapesti városrészekben, ahol azelőtt is komoly hagyományuk volt. Az alkalmazkodás jele ugyanakkor az, hogy az 1970. évi népszámlálás során a tárgyalt Klauzál téri házban összeírt iparosoknak vagy szolgáltató szakmát folytatóknak (illetve nyugdíjas iparosoknak) csak kisebb hányada volt önálló, többségük valamilyen kisipari termelő szövetkezet tagja (vagy volt tagja nyugdíjba vonulása előtt). A szellemi dolgozók aránya mindehhez képest - az 1970-ben már nyugdíjban lévőket is ideszámítva - nem éri el a 30%-ot. A ház népessége viszonylag alacsonyan iskolázott; végzett diplomás 1970-ben egy sincs a házban. Ugyanakkor a személyi ívek alapján sokféle lehetséges mobilitási pálya rajzolódik ki; számos jellemző eset mutatja, hogy a házban élők közül főként a fiatalabbak - sokan már aktív dolgozók - hogyan tudtak, illetve igyekeztek élni a Kádár-korszak nyújtotta legkülönfélébb oktatási lehetőségekkel. A foglalkozási összetétel mellett szintén figyelemreméltó a lakók születési hely szerinti megoszlása. A tárgyalt Klauzál téri házban lakók 70%-a nem budapesti születésű (igaz, az idősebbek közül sokan 1910 és 1940 között települtek a fővárosba, és azóta folyamatosan ott éltek). A bevándoroltak között igen magas az észak- és kelet-magyarországiak aránya. Ebből arra következtethetünk, hogy a belső VII. kerület a háború előtt és a háború után is bevándorlási célterület volt, ám az ide települők zöme jellemzően nem az ország leggazdagabb, legfejlettebb területeiről érkezett. Ez nyilván összefüggött azzal, hogy ennek a területnek a lakóház- s lakásállománya már a háború előtt sem tartozott Budapesten a legmagasabb színvonalúak közé, 1970-re pedig kifejezetten el
