Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház társadalma és lakásviszonyai
Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház... 69 A legmagasabb iskolai végzettséget vizsgálva statisztikailag eléggé nehezen elemezhető adathalmazba ütközünk. A ház lakóinak a nagyobbik fele ugyanis még a Hor- thy-korszak iskolarendszerében végezte tanulmányait - más iskolatípusokban, mint azok, akik 1945 után kerültek iskolába. Az államszocialista korszak statisztikáiban megszokott kategóriák (nyolc általános, középiskola, szakmunkásképző, felsőfokú tanintézet) - tehát eleve nem egykönnyen alkalmazhatóak, s elfednek további lényeges különbségeket. Nem ritka például az olyan lakó, akijárt gimnáziumba vagy polgáriba, de annak nem az összes osztályát végezte el. A hat elemi plusz öt év gimnázium nyilván nem ugyanaz a kategória, mint a hat elemi, s szintén erőltetett a be nem fejezett gimnáziumot nyolc általánosként értelmezni. A második világháború előtti tanoncképzésben részt vettek változatos hosszúságú képzési ideje kettő és négy év között ingadozott. Praktikusnak látszott ezen kívül külön kezelni az éppen valamely oktatási szinten tanulókat azoktól, akik erre a szintre soha nem is léptek. Ezért a 6. táblázatban részletező bontásban következnek az egyes kategóriák. 6. táblázat A ház hat éven felüli lakóinak megoszlása iskolázottság szerint14 Legmagasabb iskolai végzettség Ilyen végzettséggel rendelkező lakók száma A hat év feletti lakók százalékában 6 eleminél/8 általánosnál kevesebb 7 7,6% 6 elemi 19 20,6% 8 általános 9 9,8% Jelenleg általános iskolában tanul 1 1,1% Tanonciskola 12 13% Szakmunkásképző 8 8,7% Jelenleg szakmunkásképzőben tanul 6 6,5% Polgári • 7 7,6% Középiskola 12 13% 14 A házban lakó hat éven aluli gyermekekhez (öt gyermek) hozzávettem még egy lakót, aki minden jel szerint családjával élő fogyatékos volt, és akinek a személyi ívén semmilyen iskolai végzettség nem volt feltüntetve. így az iskolai végzettséget kategorizáló táblázat 92 személy adatain alapul.