Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház társadalma és lakásviszonyai
Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház... 63 csökkent a lakások presztízse. Ez a megoszlás nagyjából meg is maradt, ám bizonyos adottságok alaposan megváltoztak. A ház jellegét is érintő egyik jelentős változás az, hogy az 1941-ben, illetve 1945- ben regisztrált földszinti üzlethelyiségeket sorra felszámolták és lakássá alakították. Ezekben a szükséglakásokban általában igen kedvezőtlen viszonyok uralkodtak: 1970- ben nagyrészt ezek voltak a ház egyhelyiséges, külön konyhával sem rendelkező, 8-25 m2 alapterületű lakóegységei. Bérlőik jobbára idősebb, egyedülálló nők. Bár az ideológia szerint a szocialista rendszer felszámolni volt hivatott a polgári korszak lakásnyomorát, a valóságban legalább ennyire újra is termelte a szegényes viszonyokat, még ha figyelembe vesszük is, hogy az üzletekből lett szükséglakások kialakítását minden bizonnyal az 1945 és 1960 közötti nyomasztó lakáshiány motiválta. A lakások eredeti presztízshierarchiáját jelentős mértékben kikezdte a nagyobb polgári lakások felosztása, illetve társbérletesítése. 1970-ben a ház négy háromszobás lakása közül kettőben annyian laktak, hogy a zsúfoltság valószínűleg teljesen felülírta a lakás mérete által kínált előnyöket. Mindkét lakás hármas társbérletként működött; az egyikben három család (hét felnőtt és egy serdülő fiú) osztozott három szobán és 80 négyzetméteren. Az egykori középosztályi, polgári lakásnormák ilyen körülmények között távoli eszménynek tűnhettek csupán. A lakás eredeti főbérlőjét, egy 1945 óta ott lakó özvegyasszonyt legfeljebb az vigasztalhatta, hogy egyik társbérlője saját lánya és annak családja volt. A nagyméretű (100-110 négyzetméteres) polgári lakások másik hányadának sorsa ugyanakkor jól mutatja, hogy a társbérletesítéstől, leválasztástól megmenekült lakásokat nagy valószínűséggel a rendszer kedvezményezettjeinek utalták ki, vagy olyanoknak, akik lakásszerzés szempontjából kedvező pozíciót élveztek. A lakás egyik felosztatlan háromszobás, fürdőszobás utcai lakásában például egy olyan volt rendőr lakott feleségével és három, 19-22 éves felnőtt gyermekével, aki 1970-ben irodafőtisztként dolgozott a Külügyminisztériumban. Ez a család mondhatta magáénak a ház leginkább korszerűsített lakását: a házban egyedül náluk volt egyedi gázfűtés (gázkonvektor), míg a ház összes többi lakásában ekkor még cserépkályhával vagy vaskályhával fűtöttek. A házban található lakások zöme 1970-ben még nem túl komfortos. A lakások közül 23-ben (68%) nincs fürdőszoba, és melegvíz-ellátás sincsen, csak a hideg folyóvizet vezették be. 19 lakás esetében (56%) a lakáson kívül, a folyosón van a többnyire más családokkal közösen használt WC. A lakáson belüli fürdőszoba és WC értelemszerűen a háromszobás lakásokra jellemző leginkább; ilyen helyiségek a kétszobás lakásoknak kevesebb mint a felében, 43%-ában találhatók. A házban egy lakás kivételével mindenütt cserépkályhával és/vagy vaskályhával, azaz szénnel és fával fütenek. Ugyanakkor feltűnő, hogy a háztartási gépek ekkor, 1970-ben már meglehetősen elterjedtek; a „fridzsiderszocializmus” a gangos bérház szerényebb lakásaiba is behatol. A ház számos szoba-konyhás, fürdőszobát, WC-t és meleg vízellátást nélkülöző lakásában is megtalálható már a televízió, a mosógép, a porszívó és a hűtőszekrény,
