Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Az István tér lakói a 19-20. század fordulóján, avagy a zooming in módszere a társadalomtörténetben
Az István tér lakói a 19-20. század fordulóján... 33 Először felbukkan egy válókereset 1907-ből, amelynek azonban csak irományjegyzéke maradt fenn, a válóperes iratok nem. Nagyon valószínű, hogy a válóper ekkor félbemaradt. Goldfingerék később végül valóban elváltak, de a házasságot csak 1913-ban bontották fel. A Budapest VII. kerületi polgári házassági anyakönyv a válás regisztrálása kapcsán a Kúria 3384/1913. sz. ítéletére hivatkozott. Ez arra utal, hogy a válóper bonyolult lehetett: az ügy fellebbviteli bírósághoz került, és egészen a Kúriáig jutott. A házas konfliktus elmérgesedésére utal az a végrendelet, amelyet Goldfingemé Appel Cecília még férjes asszonyként készített 1913. június 13-án.42 Válóperről ugyan nem esett említés a végrendeletben, viszont az asszony férjét mindenből kizárta. A képet árnyalja mindaz, ami egy vagyoni per iratai alapján kikövetkeztethető. Nem tudjuk, hogy ez a per összefüggött-e valamilyen módon a házasfelek közötti konfliktus kibontakozásával (a perirat 1908-as keltezésű, egy évvel későbbi, mint Goldfingerék első válópere), de a házaspár anyagi viszonyai, társadalmi helyzete szempontjából jelzésértékű. Goldfinger Jakab és Goldfingemé Appel Cecília itt bérházépíttetőként (és alperesként) bukkannak fel. Ekkor a házaspár a Rózsa u. 52. számban lakik. A VI. kér. Rózsa utcában épülő bérházuk munkálatai kapcsán perli őket az építő cég. A periratból43 kiderül, hogy a cég a ház építését 86 000 korona értékben vállalta; a bérházépítésre a házaspár a Belvárosi Takarékpénztártól vett fel hitelt. Goldfingerék mint építtetők nem voltak megelégedve a végzett munka minőségével, ezért a szerződésben kikötött összeget nem fizették meg teljes egészében a kivitelező cégnek; ekörül forgott a per, melyben az alperesek szakértők bevonásával igyekeztek bizonyítani az igazukat. A perben egyébként III. rendű alperesként Appel Mór, Cecília édesapja is szerepelt. A házaspár tehát ez idő tájt nagyobb összegű hitelt vett fel, és a későbbiekben bérháztulajdonosként kívánta jövedelmét kiegészíteni. Egy későbbi okiratban Goldfingemé Appel Cecília úgy is szerepel, mint „bérháztulajdonos neje”. A három házassági szerződés összehasonlításából világosan látszik, hogy e szerződéseknek számos szokásos, sematikus eleme volt, nem utolsósorban azért, mert a magánokiratok igazodtak az érvényben lévő törvényekhez. Mindig volt szó a hozományról, a házastársakat illető vagyoni kérdésekről és jogokról, valamint a házastársak egymás utáni örökösödéséről. A házassági szerződések egyéni vonásai, a vagyoni és társadalmi helyzet sajátosságai az olyan részletekben érhetők tetten, mint például a (kiskorú) mennyasszony apjának, valamint a vőlegénynek a foglalkozása, a hozomány nagysága, az ingó hozomány pénzben kifejezhető értéke és összetétele, valamint - a házas együttélés esetleges megszakadása esetén - a tartásdíj előre meghatározott összege. 1895 után a házassági szerződések általában rendelkeztek arról, mi a teendő egy későbbi esetleges válás esetén; azonban - ahogyan azt az a három bemutatott eset is mutatja 42 BFLVII.193. 1913.656. 43 BFL VII. 1 d. 1908-1.2632.
