Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Az István tér lakói a 19-20. század fordulóján, avagy a zooming in módszere a társadalomtörténetben
30 Az öröklött város tartozik, miután ez esetben a nő a felsoroltakra igényét teljesen elveszti, azok a félj tulajdonává válnak.” Hajduska Rezső és Roth Adél frigye sok szempontból tipikus erzsébetvárosi házasság. Nem túlságosan jómódú középosztálybeliek lépnek itt egymással házasságra: a vőlegény az okiratban könyvelőként, a leány apja üzletvezetőként szerepel (tehát szintén kereskedelmi alkalmazott). A szerződésben szereplő értékek (hozomány, hozott ékszerek, majdani esetleges tartásdíj) viszonylag szerény összegek; ezért is értékelődhet fel a menyasszony magával hozott kelengyéje olyannyira, hogy azt tételesen, darabról-da- rabra szerepeltetik az okiratban. A házasság patriarchális modellt követ, amely szerint a házasságban a férj rendelkezik a hozománnyal, és amely szerint a feleség hibájából történő válás az asszonyra nézve kemény szankciókat vonhat maga után. (Mai szemmel nézve patriarchális jelleget kölcsönöz a jogi aktusnak az is, hogy a kiskorú menyasz- szony csak atyja hozzájárulásával köthet házassági szerződést, nyilván szülei elvárásai szerint.) A szerződés bizonyos sajátos vonásai abból következnek, hogy a menyasz- szony és a vőlegény nemcsak a polgári törvényekhez, hanem a zsidó vallás törvényeihez is tartják magukat. A szerződésben tükröződik az, hogy az izraelita felekezetüeknél a válás a polgári házasság bevezetése előtt is bevett hagyomány volt; azt a felek reális eshetőségként kezelik, és a házassági szerződésben részletesen szabályozzák. Az előzőtől több tekintetben különbözik az a házassági szerződés36, amelyet Szobotka Helén magánzó (VII. István téri lakos) és Klein Móric mészáros (IX. Márton utcai lakos) kötöttek egymással 1900. április 28-án. Itt nyilvánvalóan egy nagykorú, anyagilag önálló nő készül házasságot kötni (az okirat őt Szobotka Helén úrhölgyként említi). Szobotka Helén a szerződés aláírásával egyidejűleg 2000 korona (azaz 1000 forint) hozományt tesz le vőlegénye kezébe, „a házasság tényleges tartama alatt leendő kezelés végett”. Klein Móric elismeri továbbá, hogy a menyasszony leendő lakásukba további 1000 korona (500 forint) értékű ruhát, fehérneműt, és berendezési tárgyakat hoz, melyek felett azonban a házasság időtartama alatt is kizárólag a feleség fog rendelkezni. Klein Móric különvagyona a házasságkötéskor 2000 korona (1000 forint); minden, a házasság tartama alatt szerzett vagyon közszerzemény, azaz férj és feleség közös tulajdona. A házastársak egymás halála utáni öröklését a szerződés a szokásos módon szabályozza. A házas együttélés megszűnésének következményeit a szerződés hasonlóképp szabályozza, mint tette azt Hajduska Rezső és Roth Adél megállapodása; itt is tartásdíjat - ezúttal 100 koronát, azaz 50 forintot - köteles a férj nejének fizetni a válóper lezárultáig, illetve addig, amíg a férj „nejének a készpénzhozományt, a közszerzemény felét s a rituális válólevelet ki nem adja.” Ebben az esetben a kiházasítási tárgyak automatikusan az asszonynál maradnak, a közszerzemény feléről való rendelkezés viszont 36 BFLVII.183. 1900. 347.
