Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Az István tér lakói a 19-20. század fordulóján, avagy a zooming in módszere a társadalomtörténetben
Az István tér lakói a 19-20. század fordulóján... 27 viszonylag rövid idő telt el, az arra utal, hogy a felek együttműködtek, és egyetértésben csinálták végig az elkerülhetetlen koreográfiát: először az elhagyó fél bíróilag felszólít- tatott, hogy elhagyott házastársához térjen vissza, majd, ha ez hat hónapig nem történt meg, be lehetett nyújtani a válókeresetet. A kötelező békéltető tárgyaláson a férj rendszerint nem jelent meg, a válást kimondó tárgyaláson pedig vagy szintén nem, vagy ha igen, elismerte vétkességét. (A törvény szerint csak valamelyik fél vétkességéből lehetett kimondani a válást.) Ezt követően viszonylag gyorsan megszületett a válást kimondó bírói ítélet; egyszerű esetben a kereset beadása és a végső ítélet között nagyjából fél év telt csak el. A válóper gyors lefolyása érdekében a felek általában jobbnak látták, hogyha a gyermektartás kérdését és a vagyoni kérdéseket peren kívüli megegyezés során rendezik. Ezt vagy írásba foglalták (közjegyzői okirat), vagy nem. Eseteinkben, mivel a közjegyzői iratokban nem sikerült ilyen írásos egyezségnek nyomára bukkanni, elképzelhető, hogy nem született a felek között írásos megállapodás. Le kell tehát szögezni, hogy a házas konfliktusokról, valamint a tényleges vagyoni viszonyokról ezekből a periratokból nem sokat lehet megtudni, csak akkor, ha fennmarad a felek közötti megállapodás, amelyet a bírói ítélethez csatolnak. A fenti három esetben ilyen dokumentum azonban nem került elő. István tériek házassági szerződései A házassági szerződések a válóperes iratokhoz hasonlóan bizonyos sémákat követtek, különösen, ha nagyjából egy időben és egy közegben íródtak. Ugyanakkor forrásként többet árulnak el a házasulandó felek társadalmi helyzetéről, mint a válóperes ítéletek, részben a sémáktól való eltérések révén, részben pedig azért, mert időnként teljesen egyéni kitételeket tartalmaznak. Több szerződés összehasonlító elemzése azzal az előnnyel jár, hogy kiderül, mi számított általánosan követett gyakorlatnak, legalábbis egy bizonyos társadalmi miliőn belül. Az összehasonlítás ugyanakkor rávilágít a házasságra lépő párok vagyoni és mentalitásbeli különbségeire is. Hajduska Rezső könyvelő, István tér 7. szám alatti lakos 1898-ban kötött házassági szerződést34 Roth Adéllal, az utóbbi édesapjának, Roth Lipót üzletvezetőnek és két tanúnak a jelenlétében. Roth Lipótnak kiskorú leánya képviselőjeként írásban kellett nyilatkoznia, hogy hozzájárul a házassági szerződéshez. Ez alkalommal a vőlegény kézhez vett „leendő kezelés végett” 1500 forint hozományt készpénzben. A szerződés - az általam elemzett három ilyen forrás közül egyedüliként - tételesen tartalmazza az ún. kiházasítási tárgyakat (azaz a kelengyét és a bútorokat), amelyeket a leendő fele34 BFLVII.183. 1898. 309.
