Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - „A másik Bécs”. Az osztrák századforduló változó képe a Schorske utáni történetírásban
A „másik Bécs”: az osztrák századforduló változó képe... 209 nem csak a látott előadások színvonala ragadta magával, hanem a színház technikai megoldásai is. Hitler tehát nem abban a kulturális miliőben képzelte el a jövőjét, amelyben végül kikötött. Ő akadémista festőnek (esetleg építésznek) készült, aki a polgári világban akart magának hímevet szerezni. Csakhogy az intézményes kapukon nem jutott be, az az életmód pedig, amit Bécsben folytatott, hamarosan felemésztette otthonról hozott, amúgy sem túlságosan nagy összegű pénzét. Mivel rendszeres munkát a Hamann által számba vett források tanúsága szerint eleinte nem vállalt, megkezdődött a lecsúszás folyamata. Egyik albérletből a másikba költözött, végül pedig hajléktalan lett, aki men- helyeken tengette az életét. Az itt szerzett ismeretségek segítették hozzá, hogy végül rátaláljon arra a jövedelemforrásra, amely végre biztosítani tudta szerény megélhetését: képeslapokat és kisméretű akvarelleket festett, amelyeket társai segítségével értékesített. A menhelyről beköltözött egy akkoriban épült, a kor mércéjével mérve igen modem szociális intézménynek számító férfiszállásra az egyik munkáskerületben, ahol számos egyedülálló munkás és más kisegzisztencia lakott; itt töltötte Hitler hátralevő bécsi éveit 1914-ig, amikor is úgy döntött, hogy Münchenbe költözik. Meg kell azonban jegyezni, hogy a leendő diktátort nem csak az anyagi lecsúszás terelte afelé a kultúra felé, amelynek összképe Hamann könyvéből kirajzolódik. Az is kiderül a monográfiából, hogy a fiatal Hitler már Bécsbe érkeztekor vallott bizonyos esztétikai és politikai nézeteket, amelyeknek révén azután érdeklődése logikus módon irányult bizonyos sajtótermékekre és az azokban megfogalmazott ideológiára. Egyrészt teljesen hidegen hagyta az akkori irodalmi és képzőművészeti modernizmus; a historizmus művészetéért lelkesedett, a szecessziót nagyrészt elutasította, az annál is újítóbb törekvésektől, például Kokoschka expresszionista művészetétől pedig egész egyszerűen viszolygott (ez utóbbi ítéletét egyébként az akkori bécsi közönség jelentős része osztotta). Hasonlóképpen vélekedett Hitler a drámával és az operával kapcsolatban is: a hagyományosabb darabokat kedvelte, rajongott Wagner operáiért, viszont fel volt háborodva azokon a modernebb darabokon, amelyek szókimondó módon kezelték a szexualitás kérdését, illetve amelyeknek szellemiségét frivolnak tartotta. Másrészt, politikai nézeteit tekintve, Hitler már Bécsbe érkezése előtt is a nagynémet eszme elkötelezett híve volt, és rokonszenvezett az akkor már visszavonult Georg Schönerer pángermán mozgalmával, amely a németség felsőbbrendűségét hirdette a Habsburg Birodalmon belüli más népekkel szemben, és a Németországhoz való csatlakozásban látta az ausztriai németek egyetlen valamirevaló perspektíváját. Amit Hitler Bécsben látott (például a soknemzetiségű birodalom parlamentjének bénultságát), az csak megerősítette őt abbéli hitében, hogy a Habsburg Monarchia mint politikai entitás halálra van ítélve. Mindezek után érthető, hogy miért fedezte fel magának a schöneriánus német nacionalista sajtót: ezek a lapok, az Alldeutsches Tagblatt, a Deutsches Volksblatt stb. nagyrészt azokat a nézeteket vallották, amelyekkel Hitler maga is egyetértett.
