Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - A várostörténet intézményesülése és oktatása Magyarországon a rendszerváltozástól napjainkig
190 Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, histográfia Mindezzel együtt az 1980-as években fokozatos liberalizálódás ment végbe a magyar tudományos életben, aminek eredményeként az egyetemek és kutatóintézetek szabadabban építhették nemzetközi kapcsolataikat. Bár a külföldi utakat lehetővé tevő kutatói, illetve tanulmányi ösztöndíjak rendszere szigorú állami ellenőrzés alatt állt, az ösztöndíjas lehetőségek száma mégis gyarapodó félben volt; a magyar és külföldi tudósok közti kapcsolatokat pedig a hatalom a korábbinál kevesebb gyanakvással szemlélte. Ez a tény, valamint az, hogy egyre enyhült az egyetemekre és a kutatóintézetekre nehezedő ideológiai nyomás, érthetővé teszi, hogy a történeti kutatás új irányzatai hogyan kezdtek lassan teret nyerni Magyarországon. A korábban domináns marxista ideológia válsága a társadalomtudományokban is érződött. Az államszocialista rendszer összeomlása értelemszerűen a tudományos életben is fordulópontot jelentett. Azok a lassú változások, amelyek még az előző rendszer idején indultak meg, az 1990-es években kezdtek beérni. A történettudomány új irányzatai, iskolái végre intézményesülhettek egyetemi környezetben is, köszönhetően a felsőoktatási rendszer expanziójának és liberalizálódásának. Az 1990-es évek során - olykor korábbi intézmények összevonásával és egyetemmé alakításával - több új egyetem, illetve egyetemi kar jött létre Magyarországon (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Pannon Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem stb.), a meglévő egyetemeken pedig számos új tanszék alakult. Ezek a tanszékek gyakran olyan diszciplínákat képviseltek, amelyek korábban nem voltak jelen az egyetemi oktatásban. Közéjük tartozott például a kulturális antropológia, az elméleti nyelvészet vagy a kommunikáció és médiatudomány. Az átmenet időszaka tehát általában is kedvezett a korábban hivatalosan el nem ismert szakterületeknek. Ebben a kontextusban, az egyetemi expanziónak és átalakulásnak ebben a szakaszában, 1991-ben alakult meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék. Bácskai Vera, a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék egyik alapítója és első tanszékvezetője, maga is várostörténész; ennek fényében érthető, miért kapott e tanszék profiljában kezdettől hangsúlyos szerepet a várostörténet. Ez azt követően sem változott, hogy Bácskai Verát a tanszékvezetői székben Gerő András váltotta fel; az ő várostörténeti érdeklődése garancia volt arra, hogy a tanszék órakínálatában mindig legyen helye a várostörténeti kurzusoknak. A tanszék tagjainak külföldi tudósokkal és intézményeikkel kialakított korábbi kapcsolatai ebben a helyzetben, az államszocialista rendszer összeomlása után intenzívebbé válhattak. Bácskai Vera kulcsszerepet játszott abban, hogy ezek a kapcsolatok aktiválódjanak, kivált hogy a tanszék alapítása többé-kevésbé egybeesett az Európai Várostörténészek Szövetségének (European Association of Urban Historians, EAUH) 1992-ben történt alapításával; Bácskai Vera tagja lett ez utóbbi szervezet nemzetközi bizottságának. A nemzetközi kapcsolatok fontos terepe lett ekkoriban a diák-, illetve kutatócsere. Az 1990-es évek elején erőteljesen kibővült a külföldi ösztöndíjak rendszere, és visz- szaszorult, illetve megszűnt az állami ellenőrzés ezek felett. Hirtelen számos új ok-
