Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - Erzsébetvárosi legendák. Az interjúk haszna a várostörténetben
Erzsébetvárosi legendák. Az interjúk haszna a várostörténetben 179 Tér és társadalom összefüggései, kölcsönhatása, például slumosodás és dzsentrifikáció Városi társadalom, helyi társadalom és vetületei:- társadalmi (át)rétegződés- rétegek és csoportok a városi térben- etnikai, vallási és kulturális sokszínűség- együttélés, elkülönülés, szegregáció- konfliktusok Mindezek miatt a történésznek az interjúk kapcsán szokatlanul sokféle témába kell beleolvasnia magát. Ebből adódóan szinte biztosan előáll az interjúkészítő és az interjú- alany közti aszimmetria. Az interjúkészítő helyzete sajátos: „felülről”, nagyobb problémakörök ismeretében kérdez; az egyéni történeteket és a helyi eseteket olyan nagyobb összefüggésekben helyezi el, aminek interjúalanyai nincsenek tudatában. A környéken lezajlott lakótömb-rehabilitációról, az évtizedekkel korábbi - vagy akár a közelmúltbeli - városrendezési elképzelésekről például az interjúalanyoknak ritkán van tudomása. Ezek említése ugyanakkor sajátos dialógus-jelleget kölcsönöz az interjúnak, mert az interjúalanyok, lakóhelyükről lévén szó, mindig érdeklődéssel hallgatják ezeket az információkat, és reflektálnak a hallottakra. Az oral history elvei és gyakorlata felől nézve persze problematikus lehet, hogy az interjúkészítő mennyire tolja el az interjút a párbeszéd - horribile dictu az asztali beszélgetés - irányába. Könnyen megeshet, hogy a történész előzetes tudása alapján különféle prekoncepciókkal érkezik. Már a kérdésfeltevései is eszerint fogalmazódnak meg, és eszerint irányítja a beszélgetést. Ügyelnie kell viszont arra, hogy ne adja interjúalanya szájába a választ, hiszen az interjúalanyok történetei gyakran éppen azért értékesek, mert cáfolják a prekoncepciókat. Nagyon fontos, hogy a történész ne fogalmazzon meg túlzottan absztrakt kérdéseket; az általa használt szakirodalom, illetve szakértői háttérbeszélgetések nyelvezetét gondosan el kell különítenie a lakossági interjúk során használt nyelvezettől, és az interjúkban minél hétköznapibb szavakba kell öntenie a felteendő kérdéseket. Nagy körültekintést igényel az olyan kérdések megfogalmazása, amelyek etnikai és vallási csoportokra, különbségekre, az interjúalany ezekhez való viszonyára vonatkoznak; márpedig a helyi adottságok miatt ezek a témák a belső-erzsébetvárosi interjúkban megkerülhetetlenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy bizonyos kulcsszavak - például zsidó, cigány - hallatán az interjúalanyok nagy része védekező állásba helyezkedik. Míg egyes megkérdezettek szókimondóak, mások tartózkodnak az olyan válaszoktól, amelyek őket esetleg előítéletes gondolkodásúnak állíthatják be, ezért aztán bizonyos témákat igyekeznek kerülni a beszélgetés során. Törekedni kell tehát a minél egyszerűbb kérdésekre, amelyeknél a választ nem lehet megkerülni. (A kortárs interjúkban a környékbeli általános iskolákról beszélgetve helytelen kérdés például: probléma-e szerinted a kerületi általános iskolákban a cigány/roma gyerekek szegregációja? Vagy:
