Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
148 Város, kultúra, közösségek gálhat ez magyarázatul, különösen azokban az esetekben, ahol a családfő állás nélkül maradt. A háztartásfő izraelita özvegyek és hajadon nők - gyakran szintén kisiparosok - úgy tűnik, még kevésbé voltak válogatósak, ha albérlőkről volt szó. Közülük néhá- nyan egész csapatnyi albérlőt tartottak, izraelitákat és keresztényeket, egyedülállókat és házaspárokat, férfiakat és nőket vegyesen, ahogy azt Weinfelder Margit fent idézett példája is bizonyítja. A magyarországi zsidó férfiak munkaszolgálatra kötelezése31 szintén arra kényszerítette a zsidó családokat, hogy albérlő tartásával pótolják a fő kenyérkeresőnek számító családfő keresetét annak hónapokig - olykor évekig - tartó távolléte idején. A honvédelmi törvény (1939. évi II. te.) értelmében 1940 júniusától vonultak be nagyobb számban a hadköteles zsidó férfiak munkaszolgálatra,32 ez azonban még nem tükröződik az 1941-es Klauzál téri népszámlálási ívekben (azok kitöltése 1941. január 31-én történt). A háztartások felekezeti kevertsége mögött meghúzódó okok vizsgálatakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyes és szakmai kötődéseket sem. A személyes kötődések éppúgy, mint a munkatársi kapcsolatok gyakorta átlendítették az érintetteket a vallási különbségeken, vagy egyenesen irrelevánssá tették a felekezeti választóvonalakat. Szakmája válogatta, mennyire tekintették elfogadottnak zsidók és nem zsidók együttműködését. A szabóiparon, a Belső-Erzsébetváros legsajátabb iparágán belül teljesen bevett volt ez az együttműködés. Azok a keresztények, akik a szabóságot választották mesterségükül, hallgatólagosan elfogadták, hogy kenyéradóik, közvetlen munkatársaik vagy alkalmazottaik zsidók legyenek, műhelyük pedig valamelyik „zsidósnak” számító környéken működjön. Ha valaki mégis kivetnivalót talált volna ebben, tanácsosabb volt más mesterség után néznie. Egyik 1928-ban született, nem zsidó interjúalanyom, aki 1951 óta él a Klauzál téren, arról számolt be, hogy két szabómester nagybátyja - mindketten katolikusok - szintén a Belső-Erzsébetvárosban bérelt lakást a II. világháború előtt: egyikük a Holló utcában, másikuk a Király utcában, mert úgymond „szabóknak való környék volt ez akkoriban”. M. H.-né nagybátyjai közül az egyik otthonában rendezte be a műhelyét, a másik külön próbaszalont és műhelyt tartott fenn a terézvárosi Ó utcában. M. H.-né később maga is egy szabóhoz ment feleségül, aki szintén a VII. kerületben nőtt fel, és a házasságkötés idején a Klauzál tér 16-ban lakott az egyik nagynénjénél. M. H.-né elbeszéléséből - és akaratlan jelzéseiből is - kitetszett, hogy sem neki, sem pedig szabó nagybátyjainak nem okozott soha 31 A munkaszolgálat bevezetéséről és rendszerének működéséről ld.: BRAHAM 1995. v-x.; továbbá: KOMORÓCZY 2012. 574-577. p. 32 KOMORÓCZY 2012. 575. p.
