Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
142 Város, kultúra, közösségek ban például a lakók a következő, szokásosnak aligha mondható felállásban éltek együtt: a katolikus főbérlő és felesége magyarok voltak, egyik református vallású albérlőjük cigány nemzetiségű (sic!), másik izraelita vallású albérlőjük zsidó nemzetiségű (sic!)21. Négy további ágyrajáró cigány nemzetiségű volt, vallásukra nézve mind katolikusok. A nyolc felnőtt egyetlen szoba-konyhás lakásban élt együtt. Az efféle túlzsúfolt lakások általában az udvarról nyíltak, és többnyire a földszinten helyezkedtek el - de nem minden esetben. A szükség olykor a magasabb presztízsű lakások tulajdonosait is rákényszerítette, hogy tömegszállássá alakítsák lakásaikat. Az itt lakók hajdan jobb napokat láttak, és foglalkozásuk alapján semmiképpen sem indokolt őket az „alsóbb osztályokba” sorolni. Zsidók és keresztények keveredése teljesen általános volt ezen a szinten is. A Klauzál tér 6. szám alatti ház egyik második emeleti, takaros, háromszobás lakásának főbérlője Weinfelder Margit hajadon varrónő volt, aki a lakás egyik szobáját édesanyjával, valamint gyors- és gépíró húgával osztotta meg; mindhárman izraeliták voltak. A lakás többi részét, ma már kideríthetetlen elosztásban, további személyek lakták: két zsidó albérlő, mindketten boltossegédek, egyikük a feleségével; a föbérlő két szintén izraelita rokona; a Royal Szálló egy római katolikus alkalmazottja; egy ágostai evangélikus cipész református feleségével és gyermekével; valamint egy római katolikus albérlőnő, akinek a népszámlálási íven Jelenleg állástalan házvezetőnő”-ként jelölték meg a foglalkozását. A háztartásban összesen tizenhárom ember élt együtt; ez ugyancsak távol esett már azoktól a polgári normáktól, amelyek egy háromszobás lakásból eredetileg következtek volna. (C) Külön figyelmet kell szentelni azoknak a lakásoknak, amelyek egyszerre szolgáltak a családi élet és a munka helyszínéül, egyfajta patriarchális (esetenként matriarchális) légkört teremtve. Ez a formáció a Klauzál téren igencsak elterjedtnek, hovatovább helyi jellegzetességnek számított. Ami a Klauzál téri lakosok foglalkozását illeti, egyértelműen a divatipari szakmák domináltak a körükben: a tér házaiban feltűnően nagy számban laktak szabók, varrónők, fehérnemű- és fuzőkészítők, szűcsök és cipészek. Amint az 1941-es népszámlálási ívek részletes válaszaiból is kiderül, a szabómesterek nagy előszeretettel béreltek olyan tágas lakásokat, amelyek egyúttal műhelyükül is szolgáltak; ezáltal a lakás egyszerre töltötte be a családi otthon és a munkahely szerepét. Az 1941-es népszámlálási kérdőívekből az derül ki, hogy a szabótanoncok, sőt az alkalmazottak egy része is állandó jelleggel lakott a mesternél, míg a fennmaradó szobákat a szabó és családja foglalták el. Ez a formáció korántsem volt belső-erzsébetvárosi sajátosság, és azt sem lehet mondani, hogy csak a divatszabók preferálták volna ezt a háztartásformát. Épp ellenkezőleg, a két háború közötti budapesti iparos réteg 21 Más íveken ilyesmire nincs példa, alkalmasint a népszámláló követett el hibát. A két világháború közötti Csehszlovákiával ellentétben Magyarországon a zsidóságot nem tekintették nemzetiségnek, még a faji törvények idején sem, ezért a népszámlálási íven nem lehetett azt nemzetiségként megjelölni.
