Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
Bajban ismerszik meg... Keresztény-zsidó együttélés ... 137 valóban erős zsidó identitással rendelkeztek, és aktívan gyakorolták vallásukat. Mások, bár felekezetileg zsidónak minősültek - valamelyik izraelita hitközségnél anyakönyvezték őket, és formálisan sosem hagyták el felekezetűket -, vallásukat egyáltalán nem gyakorolták, elvilágiasodtak, és hovatovább zsidó identitásukat is maguk mögött hagyták volna, ha a kor fokozódó antiszemitizmusa nem emlékeztette volna őket lép- ten-nyomon a származásukra. És szép számmal akadtak olyanok is, akiknek még csak valamely izraelita hitközséghez sem volt közük, csupán a jogfosztó faji törvények minősítették őket zsidónak pusztán származási alapon. Ők már korábban kitértek a judaizmusból: megkeresztelkedtek, vagy esetleg a családjuk tért be valamelyik keresztény egyházba még az ő születésük előtt. Zsidónak nevezni mindazokat, akiket a faji alapú zsidótörvények sújtottak, olyan, mintha elfogadnánk a faji alapú törvényhozás álláspontját: mintha visszamenőleg is megvonnánk az áldozatoktól a szabad identitásválasztás jogát. Tim Cole az 1944-45- ös budapesti gettókról írott könyvében a „zsidó” megnevezést mindvégig idézőjelben használja - a fenti megfontolások alapján. „A holtakat ugyan feltámasztani nem tudom,” írja egy helyen, „de a ’zsidóként’ meggyilkoltaknak legalább visszaadhatom az identitásválasztás szabadságát.”15 Jelen tanulmányban, mintegy kompromisszumos megoldásként, az 1941-es nép- számlálás felekezeti kategóriáit szó szerint értelmezem, és olyan indikátorokként fogom fel őket, amelyekkel nagyjából leírható a Klauzál téri lakosok hovatartozása. A zsidó, illetve izraelita megjelölést a római katolikus, evangélikus stb. megjelöléshez hasonlóan felekezeti értelemben használom: úgy, ahogy az 1941-es népszámlálásban is használták. A felekezeti megjelölések egyikét sem teszem ugyan idézőjelbe, de amikor szükséges, megjegyzéseket fűzök értelmezésükhöz. Tisztában vagyok vele, hogy az 1941 körüli évekre vonatkozóan a „katolikus” - vagy bármely más keresztény feleke- zetre utaló - megjelölés éppoly problematikus lehetett, mint a „zsidó”. Ekkorra ugyanis a keresztények közül is szép számmal akadhattak olyanok, akiknek vallási hovatartozása puszta formalitássá halványult — akármilyen nagy hangsúlyt kaptak is a keresztény értékek a korszak hivatalos diskurzusában. Az esetek többségében a hivatalos felekezeti besorolással szemben semmi biztosat nem tudok majd mondani az egyénileg választott identitásról, mert forrásaim alapján lehetetlen azt rekonstruálni. Fel tudom azonban hívni a figyelmet olyan körülményekre, amelyek az asszimiláció, illetve a szekularizáció előrehaladott voltára utalnak - vagy épp ellenkezőleg: a vallásos identitás, az erős etnikai tudat, illetve a disszimilációs szándék meglétére engednek következtetni. A Klauzál térnek az 1941-es népszámlálás kérdőívei alapján kibontakozó képe számomra több meglepetéssel is szolgált. A zsidóság magas számaránya önmagában nem volt lélegzetelállító újdonság; a Belső-Erzsébetváros, amióta csak nagyvárosi formát 15 COLE 2003. 48. p.
