Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
118 Város, kultúra, közösségek szerkesztőbizottság állította össze, a Magyarországról szóló kötetek fejezeteinek megírására pedig a hazai szellemi élet jeles képviselőit kérték fel. A magyar kiadás szerkesztőbizottsági üléseire Budapesten került sor; Rudolf mind a bécsi, mind a budapesti bizottsági üléseken személyesen elnökölt.5 Ha a Magyar Királyságot tárgyaló köteteket összevetjük azokkal, amelyek az örökös tartományokat írják le, egy különbség azonnal szembetűnik. A dualista monarchia két felében jelentősen — és a századforduló felé haladva egyre markánsabban - különbözött a nemzetiségekkel szemben követett politika; ez a különbség maximálisan megmutatkozik a sorozat Ausztriát, illetve Magyarországot tárgyaló köteteinek jellegzetességeiben. Az örökös tartományokról, ahol ez indokolt volt, mindig helyi, többségükben nem német nemzetiségű szerzők írtak; például a Csehországról szóló kötetbe főként csehek, a Galíciáról szóló kötetbe főként lengyelek stb. A Magyarországot tárgyaló nyolc kötetben ezzel szemben alig akad nemzetiségi szerző, ami a Magyar Királyság etnikai arányait tekintve legalábbis szembeszökő - bár Magyarország korabeli nemzetiségi politikáját ismerve egyáltalán nem meglepő. Jellemző az is, hogy a nemzetiségek milyen kis súllyal szerepeltek az egyes országrészeket tárgyaló kötetekben. A több mint két és fél milliós román lakosságnak egyetlen rövid fejezetet szentelt a Délkeleti Magyarország, vagyis Erdély és a szomszédos hegyvidékek című kötet (1901); kb. ugyanannyit, mint amennyit a palócoknak a Felső-Magyarország II. része. Egy kivétel akadt, a Horvát-Szlavónországról szóló VIII. kötet. Ezt nagyrészt hor- vát szerzők írták, és a cikkeket úgy fordították aztán le magyarra (a szerzőt és a fordítót mindig egyaránt feltüntették). A sorozatnak ez a része több szempontból is kivételes, tükrözve a horvátoknak a többi nemzetiséghez képest lényegesen jobb közjogi helyzetét. A horvátokat e kötet államalkotó népként kezeli; szemben más etnikumokkal - például románokkal, szlovákokkal -, amelyeknek csak néprajzi jellegzetességeit tárgyalják a Felső-Magyarországról vagy Erdélyről szóló kötetekben, a horvátok esetében történelmüket, irodalmukat, országuk gazdaságát és annak társadalmi, politikai viszonyait is. Már a cím is sokatmondó: tapintatból ez a könyv - a többi héttől eltérően - nem a Magyarország VIII. kötete címet viseli, hanem az áll a borítóján, hogy Szent István koronája országai Vili. kötet. Horvát-Szlavónország. Mint a korábban megjelent előzetesben olvasható, „Szerkesztésével a magyar felügyelő bizottság határozata alapján dr. Krsnjavi Izidor felügyelő bizottsági tag bízatott meg, a ki a maga hatáskörében intézte e kötet szellemi tartalmának összeállítását”, együttműködve a magyar szerkesztőkkel. Tehát a horvátok az országukról szóló kötet létrehozásában is meglehetős önállóságot élveztek.6 5 HAMANN 1990. 238-239. p. 6 A nemzetiséggekkel szembeni magyar attitűd fényében ugyanakkor érdekes, hogy a magyar kiadásban messzemenően ügyeltek a nem magyar nevek és szavak helyesírására; nemcsak a horvátok, de a többi nemzetiség esetében is nagy súlyt fektettek a magyarban nem létező betűk, ékezetek helyes használatára.
