Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)

Előszó

10

Előszó

Sándor, Valuch Tibor, Lugosi András, Rózsafalvi Zsuzsanna, Gerő András, Richard Rodger, Deák Ágnes, Lukács Anikó és Moharos Éva.

Sipos András és Czoch Gábor a kötetet szakmai bírálóként kontrollálták; Gyáni Gábor, Valuch Tibor, Zeidler Miklós, Géra Eleonóra és Kövér György szintén részt vettek a bírálat folyamatában. Munkám iránt tanúsított figyelmükért mindannyiuknak köszönettel tartozom. Úgyszintén köszönöm a kötet jelenlegi szerkesztőinek, F. Torna Katalinnak és Demeter Györgyinek a szöveg gondozása és végső formába öntése, valamint Ármay Szabó Ádámnak a képek szerkesztése során kifejtett figyelmes és alapos munkáját.

Egyetemi tanszékem, kollégáim támogatása igen fontos volt számomra. Bácskai Vera volt az, aki annak idején, még egyetemista koromban érdeklődésemet a város- és társadalomtörténet felé terelte, és aki ilyen irányú kutatásaimat az elmúlt tíz évben is érdeklődéssel követte. Tanszékvezetőm, Gerő András az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék várostörténeti profilja mellett elkötelezetten mindig támogatta az ilyen témájú előadásokat, szemináriumokat, illetve kutatásokat. Ennek köszönhető az a termékeny kölcsönhatás, ami oktatói és kutatói munkám között kialakulhatott; e háttér nélkül a kötet írásai nehezen születhettek volna meg.

Szeretettel gondolok mindazokra a tanítványaimra, akik az évek során az ELTE Bölcsészettudományi Karán várostörténeti óráimra jártak, és akikkel e tudományterület számos fontos kérdését megvitathattam. A várostörténeti előadások és különösen a szemináriumok komoly ihletet jelentettek a számomra, és az órákon folyó eszmecsere sokat segített az e kötetben szereplő tanulmányok megformálásában.

Végül pedig hálás vagyok családom tagjainak, amiért mindig mellettem álltak a magánélet, az egyetemi munka és a kutatás összeegyeztetéséért folyó, sokszor reménytelennek tűnő küzdelemben. Elsősorban férjemnek, Zsámboki Andrásnak, akivel a város és a várostörténet iránti vonzódásunk már évtizedekkel ezelőtt is közös pont volt, és aki ezért mindig meg tudott lepni új ötletekkel és kritikus kérdésekkel; másodsorban pedig két fiamnak, Benjáminnak és Miklósnak, akiknek nemcsak a szolidaritására számíthattam minden körülmények között, hanem olykor még a technikai segítségére is.