Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Határátlépők. Két magyar müvészfejedelem pályájának társadalomtörténeti elemzése
108 Város, kultúra, közösségek Rippl-Rónai Józsefből lett az európai felső rétegek és uralkodói, főpapi udvarok festője? A kapcsolatrendszer szerencsés alakulása mellett szerinte László sikerének titka az volt, hogy a festő mindig olyannak festette modelljeit, amilyennek azok látni szerették volna magukat: „Kis, garasoskodó kalmárokból pénzügyi lángelméket varázsolt a László ecsetje; öntelt hadnagyocskákból Napóleonokat; apró miniszterecskékből, folyosó-politikusokból Machiavelliket, Cavourokat, Bismarckokat; középszerű szépségű, alárendelt, cselszövő nőszemélyekből tengermélylelkű művésznőket [...]; átlagköltőkből byroni Antonius-fejeket; sima ábrázatú abbékból, nagyképű papocskákból Mazarineket; balkáni fejedelmecskékből XIV. Lajosokat stilizált az okos festő-pszichológus. Nem hazudott ő soha, csak fokozott, kihegyezett, kiélezett és mindig csak egy jellemvonást, azt, amire modellje legbüszkébb vala.”9 Stróbl Alajos (1856—1926)10 szobrász Frischfeuerben (később Őrtűz), Liptóújvár mellett született. Édesapja a helyi vashámort igazgatta, életének más szakaszaiban gazdatisztként működött. Stróbl Alajos a lőcsei gimnáziumban nem bizonyult jeles tanulónak, viszont rajzban és mintázásban korán kitűnt tehetségével. Ezért családja úgy döntött, hogy a trzynietzi vasgyár mintázó műhelyébe kerüljön gyakornoknak. Noha családja anyagi helyzete ebben az időszakban eléggé nehéz volt, Alajost kiváló eredményei alapján szülei a bécsi iparművészeti iskolába küldték szobrászatot tanulni. A tehetséges fiatalember két évvel később, 1876-ban sikerrel felvételizett a bécsi képzőművészeti akadémia szobrászati szakosztályára. Caspar von Zumbusch tanítványaként ekkortól fogva nem díszítő szobrásznak, hanem szobrászművésznek készült. Már a következő évben elnyerte a bécsi akadémia ösztöndíját, amelyet a magyar állam is kiegészített. 1877-ben be kellett vonulnia katonának. Noha iskolai végzettsége ezt nem indokolta, tanára, Zumbusch és későbbi pártfogója, Hohenlohe herceg elintézték, hogy ne sorkatonaként, hanem egyéves önkéntesként vonulhasson be. 1877-től szerepelt kiállításokon, köztük budapesti tárlatokon is. Tanulmányai végeztével Magyarországra szándékozott visszatérni, ezért itthoni pályázatokon is indult. Az épülő budapesti Operaház pályázata alapján 1880-ban megbízást nyert két párkányszobor, Spontini és Cherubini szobra elkészítésére. Ezt követően, 1881-ben már megbízás alapján alkotta meg az Operaház főbejárata melletti Liszt- és Erkel-szobrot. Ezzel megalapozta hazai hírnevét, és a következő évtizedekben az egyik legkeresettebb, legtöbbet foglalkoztatott emlékműszobrász lett Magyarországon. 1885-ben, 29 éves korában nevezték ki az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző szobrászati tanszékére professzornak. Ettől fogva Stróbl kulcsszerepet játszott magyar szobrászképzésben. (Ellentétben Zala Györggyel, a korszak másik vezető szobrászával, aki kollégái körében nem volt túl népszerű, és akinek a műhelyében megforduló fiatal 9 rózsa, 3. 10 Életére, pályájára nézve a legautentikusabb forrás a fia, Stróbl Mihály által írott, ill. összeállított kötet. Ld. Stróbl 2003.
