Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)

Pályakép

PÁLYAKÉP

Gajáry István 1973 végén lépett be Budapest Főváros Levéltárába kezelőként a feudális kori iratanyagot őrző osztályra. Mint Pest város levéltára referense szoros munkakapcsolatunk révén hamar észrevettem, hogy nem elégíti ki a kiszedés- reponálás mechanikus munkája, ismerni akarja az általa kezelt iratanyagot, tudni akarja, mit árul el az a múlt egy-egy szeletéről, mire használható, azaz mi a forrásértéke. Beszélgetéseink során megmutatkozott széleskörű olvasottsága, gondolkodásának nyitottsága.

Ezekben az években sok fiatal, frissen diplomázott munkatárs került a levéltárba, a történelem, történetfilozófia, irodalom kérdéseiről pezsgő viták folytak részben informálisan - az ebéd utáni kávézások során az úgynevezett gyerekszobában -, részben az általuk kezdeményezett rendezvényeken. István egyenrangú félként vett részt e vitákban, tudása nem maradt el diplomás társaiétól, zenei ismeretei pedig mindannyiunkét felülmúlták. Tudását tovább mélyítették az ELTE magyar-könyvtár szakon, részben munka mellett, részben katonasága idején végzett tanulmányai. 1983-ban, diplomája elnyerése után nevezték ki levéltárosnak, majd később főlevéltárosnak. Ekkorra már alaposan, történészi igényességgel merült el az általa kezelt feudális kori anyagban.

Három évig, a levéltárból való kiválásomig dolgoztunk együtt, ezalatt munkatársi kapcsolatunk mély, haláláig töretlen barátsággá alakult. Levéltári ismereteinek bővüléséhez talán az együtt végzett munka is hozzájárult, így a Pest város levéltári állományának közösen végzett revíziója is remélhetőleg ezen ismeretbővülések sorába tarozott. Ezen revíziók ugyanis nem korlátozódtak pusztán a kötetek és iratcsomók (ekkor még az anyagnak csak kisebb része pihent dobozokban) mechanikus számbavételére: a munka során beszélgettünk az egyes irategyüttesek tartalmáról, forrásértékéről, sőt, bele-belenéztünk egyes, addig kutatásra fel nem használt iratanyagokba is, hogy feltárjuk azok alkalmazhatóságát. Együtt végeztük a topográfiai mutatók gépelt példányainak ellenőrzését, sőt együtt oldottuk meg az összehasonlítás során szükséges korrekciókat is, azaz belemerültünk a telekkönyvi iratok rejtelmeibe.

Amikor elhagytam a levéltárat, úgy éreztem, hogy az általam kezelt iratanyag István kezelésében a legavatottabb kézben van, és őszintén reméltem, hogy idővel az ő referenciájába került. (Helyette a központi kutatószolgálat vezetője lett, s így utólag végiggondolva, talán ebben a beosztásban maradandóbbat is alkotott, mintha csak a feudális anyag referense maradt volna.) További kutatásaim során nemegyszer fordultam hozzá javaslatért, hogy a felmerült problémák megoldásához mely újabb forráscsoport használható fel.

7