Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
90 Reformálódó régi rendszerek kor így értelmezte azt: „olyannak fogta fel állását, a milyen valóban is, és akkor azt mondá, anélkül, hogy repressaliát akarna gyakorolni: természetes kötelessége önmaga iránt oly téren üzletét hovatovább nem növelni, melyről nem tudja, esetleg mikor kell visszavonulnia, fenntartja hát a statusquot, de anélkül, hogy a dotáció növelésébe vagy újabb filiálék alapításába akarna bocsátkozni... Meg vagyok győződve, hogy erőszakos perturbálása a tényleg fennáló viszonynak legalább is épp oly mértékben fogna ártani a bécsi nemzeti bank érdekeinek, mint confundálná legalább átmenetileg és egy ideig az itteni forgalmi viszonyokat is.”60 A jelentést végül 1872. február 15-én Trefort Ágoston terjesztette be, majd másnap került sor Simonyi Ernő különvéleményének ismertetésére. Trefort határozati javaslata tulajdonképpen magán hordozta az elmúlt esztendő fejleményeinek hatását. A jelentés a szakértők és a kamarák többségi véleményére hivatkozva 1876-ig még egyértelműen előnyben részesítette az ONB-vel való tárgyalást, beleértve a fennálló szabadalom „törvényesítését” (azaz a magyar országgyűlés általi elfogadását) is. Csak ennek kudarca esetén lesz a törvényhozásnak kötelessége „nem várva be a valuta kérdésének rendezését, kereskedelmünk és fejlődő iparunk érdekeit, hazai hitelünk növekvő igényeit, nagy áldozatokkal is megvédeni^ a rendszeres pénzforgalmat a magyar korona országai részére, ha másként nem lehet önálló jegybank azonnali felállításával is biztosítani.” Trefort 1872-es határozati javaslata viszont már úgy fogalmazott, hogy a jegybankkérdés nem jogi, nem közjogi, nem is közgazdasági kérdés, hanem „célszerűség és opportunités kérdése”. S mivel a bankügyi bizottság jelentése óta „a viszonyok némiképp változtak” és „az ONB részéről fiókjaink dotációját illetőleg fenyegetőzések történtek”, célszerű a PM-nek adandó utasításnak is más formát adni. Ezért egyrészt a PM (az osztrák PM-el) készítsen elő törvényjavaslatot a valutarendezésre. Másrészt viszont „addig is, míg ez megtörténhetnék, a bankjegyforgalom olyan központi közeget nyerjen az országban, melynek igazgatósága annak idején törvényhozásilag jóváhagyandó alapszabályai értelmében a magyar kormány törvényszerű felügyelete és ellenőrzése mellett függetlenül járjon el.” Ez utóbbi — mint hangsúlyozta - nem zárja ki az egyezséget az ONB-vel.61 A „fenyegetőzésekre” való hivatkozás régi érve volt a magyar politikának, ezúttal arról volt szó, hogy az 1872 januári közgyűlésen a Bankkormányzó bejelentette, hogy mivel a magyar PM nem teljesítette 1870. július 28-i ígéretét (amelyet a fenti jegyzékváltásban idéztünk), szemben a Bankkal, amely nem szállította le a dotációt, az ONB-t tovább nem köti ígérete. Erre volt válasz Kerkapolynak a Deák-párt előtt elmondott beszéde 1872. február 9-én, amely úgy érvelt, hogy az 1867-es bécsi és vöslau-i meg60 MOL K 255 PM Ein. 1180. cs. 96. Az interpelláció szövegét és a választ pontos dátumok közlése nélkül publikálta LÓNYAY, 1875. XII. melléklet. 607-608. 61 Az 1869. április 20-ra hirdetett országgyűlés nyomtatványai. Képviselőházi Napló. XXI. Pest, 1872. 84-85.
