Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Nemzetközi hálózatok - Osztrák credit – magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt és a Magyar Általános Hitelbank kartellje (1871–1900)
Osztrák credit - magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt... 315 sikerült „az immár három évtizede fennálló bensőséges üzleti kapcsolatokat a két bank között 1905 végéig biztosítani”.18 A MÁH igazgatósága a változtatásra, a CA a kontinuitás megőrzésére helyezte a hangsúlyt. De nem maradt változatlan az egyéb üzletek szabályozása sem: a kötelezően vállalt participáció kimondottan már csak az „állami és fix kamatozású üzletekre” vonatkozott, s a változatlan maximummal (3 millió frt = 6 millió K) szereplő nyílt folyószámlahitelkeret csak 4 millió koronáig volt jegybanki kamatlábon garantált, további igénybevétel esetén azon felül még '/2% kamatot kellett érte fizetni. Ez a szerződés - mint említettük - további öt évig állt fenn, s a „szerződés megváltoztatása és egyidejű meghosszabbítása” iránti tárgyalások hosszasan folytak, míg végül a bank szervezetének átalakítása után, 1905 második felében eredménnyel jártak. Továbbra is maradtak azonban olyan pontok, amelyeket ez a módosítás sem érintett.19 Csökkent a fizetendő éves átalány összege, nőtt viszont a befektetésekbeni részesedés. Nem követjük tovább nyomon a szerződés alakulását. Amint az előbbiekből látható volt, a folytonosan változó kartellszerződés mindinkább a befektetésekben való participációra és a folyó üzletre korlátozódott, ebben az értelemben az érdemi változást először a 3 milliós tőkebetét visszafizetése (1891), majd a bank- és áruosztályból való nyereség-/veszteségrészesedés megszűnése és éves átalányösszeggel való felváltása (1900) jelentette. De vajon megáll-e a kijelentés, amit a korszak neves gazdasági publicistája, Kornfeld Zsigmond biográfusa mondott: „1899-re megérett a Hitelbank önállósága. A kapcsolat a Credit-Anstalttal szívélyes és baráti maradt, de bázisa már nem az alárendeltség, hanem az egyenrangúság.”20 Nézzük meg először a nyilvános mérleg alapján az 1871 és 1899 közötti szerződés szerinti nyereségelvonást, amely a függőség egyik legkritikusabbnak tekinthető pontja volt (1. ábra). Első pillantásra emlékeztetnünk kell arra, hogy a CA nemcsak a nyereségben, hanem a veszteségben is osztozkodott, s az 1873-as válság és az azt követő depresszió idején kétszer is számottevő hiányt mutatkozott. A hetvenes évek végétől azonban a nyereségkivonás - a csökkenő kvóták ellenére - nagyjából hasonló nagyságrendet eredményezett, miközben annak mértéke az üzleti konjunktúra alakulását követte. Különösen szembeötlő, hogy a két alacsonyabb nyereséggel záruló, dekonjunkturális év (1887, 1890) inkább megelőzte a nyereségrészesedési arány csökkentését, mintsem hogy következménye lett volna. S végül ismét csak visszautalnék arra az „apróságra”, amelyet a MÁH-igazgatóság nem közölt a közgyűléssel, hogy a nyereségrészesedés megszüntetésének egy évvel szerződés lejárta előtti életbeléptetése éves átalányként 340 000 koronájába került a Hitelbanknak, ami valamivel kevesebb volt, mint az 1893 óta évente nyereségrészesedésként fizetett átlag durván 200 ezer forint (1 frt = 2 K). Az 18 Compass Leonhardt, 1901. 1. 23. 19 MOL Z 50. 14. cs. 4. t. MÁH Igazgatóság. (1905. augusztus 2.) 20 Radnóti, [1932] 51.
