Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Budapesti milliomosok a 19. század végén
256 Bankház- és bankárbiográfiák Fischl Guttmann és Strasser Adolf viszont első generációs cégalapítónak számítanak a fővárosban, bár nyilván itt is előfordultak vidéki, atyai cégelőzmények. S bár a hagyatéki leltárak készítésének megvolt a maga jogilag szabályozott procedúrája, a négy kereskedő cégtag vagyonösszeírása igen különböző szerkezetet mutat. Nincs módunk a leltárak finomabb részleteinek elemzésére, de a magánvagyonok szerkezetét néhány szempontból viszonylag egyszerűen összehasonlíthatjuk. Egyfelől érdemes szemügyre venni az ingatlan arányát az összes aktíván belül, tanulmányozható a cég és magánvagyon viszonya a céggel szemben fenálló követelések megléte esetén, valamint az öröklésre is vethetünk egy pillantást a túlélő házastárs közszerzeményének biztosítása példáján.13 Csak visszautalunk arra, hogy 1888-ban az Osztrák-Magyar Bank vagyonbecslé- sében Heinrich A. és fiai „kategoriális milliomosként”, a Fischl testvérek számszerint két millióval, Strasser és König 1,7 millióval, Jálics F. és Co. pedig másfél millióval szerepelt. A vaskereskedő cég vagyona - amennyiben nagyságrendként értelmezzük a kategoriális jelölést — jelentősen magasabb a többiekéhez viszonyítva, Fischl és Strasser becsült adata viszont dinamikus gyarapodás eredménye. Ehhez képest a cégalapító Heinrich Alajosnak és Fischl Guttmannak is jóval csekélyebb magánvagyona volt az örökléskor, mint a másik kettőnek. Mindkét nevezett örökhagyónál a belső arányokat tekintve igen jelentős hányad jut az ingatlanokra (földbirtok, ház). Fischl Guttmannál ráadásul nemcsak semmilyen cégkövetelés, hanem passzíva sem található, ami arra utal, hogy gyakorlatilag már visszavonult az üzleti életből, bár a cégből csak halála után törölték. Minimális szenvedő állapotot találunk az összvagyonhoz képest Strasser Alajosnál is, bár nála az ingóságokon belül a céggel szembeni követeléseket nem tudjuk különválasztani. A céggel szemben magas követelés (300 ezer annak vagyonából, 19 ezer annak évi jövedelméből) egyedül Jálics Ignác esetében mutatható ki, ami kétségtelenül aktív üzleti részvételt jelez. Érdemes még megállapítanunk, hogy az özvegy közszerzeményi joga a hagyatékátadó végzésekben csak a Heinrich és Jálics család esetében szerepel. Ha szabad a véletlenszerűen kiválaszt(ód)ott négy hagyatéki leltárból következtetéseket levonnunk, akkor mindenekelőtt az indokolatlan általánosításoktól való tartózkodás tűnik a legelső konklúziónak. Sem a vagyon nagysága, sem szerkezete (ingatlanok aránya), sem az üzleti és magánvagyon összekapcsolódása nem jelez egyértelmű felekezetspecifikus vonásokat. Első ránézésre inkább a generációs különbségek a szembeszökőek. A cégvagyon és magánvagyon legerőteljesebb összekapcsolódása az ifjabb, még aktív nemzedék képviselőjénél (Jálics) a legszembetűnőbb. De míg az idős generációnál a nyilván már kiosztott vagyonon belül az erőteljesebb biztosítékul szolgáló ingatlanvagyon aránya jóval nagyobb (Heinrich, Fischl), közöttük is találunk példát a magas tiszta hagyatékon belüli jelentős mobilvagyonra (Strasser). 13 A jogi vonatkozásokra Id. JANCSÓ, 1901.
