Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bevezetés - A magyar banktörténet-írás helyzete és hagyományai
A magyar banktörténet-írás helyzete és hagyományai 17 végén az Országos Levéltár főigazgatója kutatási korlátozást rendelt el a banktörténet levéltári fondjaira. Mivel a pénzügytörténeti kutatást megszorító rendelkezések még a Kádár-korszakban sem nyúltak vissza 1918 előttre, a századfordulós - remélhetőleg csak múló félreértésként értelmezhető - negatív diszkriminációt a helyzet határozott romlásaként kell tekintenünk. A banktitok elévülhetetlenségét már rég felszámolt, jogutód nélkül megszűnt bankokra kiterjeszteni, a személyiségi adatok védelmét az összes banki keletkezésű iratra általánosítani nemcsak önmagában abszurd gondolat, hanem teljesen lehetetlenné teheti az éppen kibontakozóban levő banktörténeti kutatásokat is (szerencsére az önkormányzati levéltárak zöme nem indult el ugyanezen a tévúton). Az imént felsorolt munkák jelentős része a mai körülmények között már nem készülhetne el. S hogy a korlátozás valójában mennyire nem a bankoktól indult, arra jó példa a (természetesen jogfolytonos) Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank forrásfeltáró kutatásokat ösztönző magatartása. A mai banktörténeti vállalkozások résztvevője belőlről ismerheti azt a szerepzavart, ami a hazai banktörténetírást körülveszi. Ugyanakkor jól tudja, hogy a fent említett aktorok (régi bankosok, muzeológusok, levéltárosok és gazdaságtörténészek) együttműködése rendkívül hasznos lenne a magyar banktörténetírás megújulásához. A szerepzavar lényegét az alábbiakban látom (és legyen szabad a vélt kiútra is néhány javaslatot megfogalmaznom): 1. A banktörténetírásnak, mint a nemzetközi tudományosság egyik új ágának alábecslése. Ez nemcsak a „túlzottan tudományos” megjegyzésre vonatkozik, hanem arra, hogy az itt ismertetett banktörténeti munkák egyik csoportja nemcsak a hazai szerzőknek itthon és a nemzetközi porondon megjelent újabb kutatási eredményeit nem ismeri, hanem a kutatás újabb kérdésfeltevéseit és eredményeit sem. Ezek tulajdonképpen a régebbi publikációk újjáfogalmazásai, s ha levéltári forrásokat is felhasználnak, akkor abból nem emelnek ki problémákat, hanem a régi tézisek illusztrációjának tekintik azokat. A modern vállalattörténet egyik ágát alkotó banktörténeti szakmai ismereteket minden a témával foglalkozó kutatónak el kell sajátítania és ez elválaszthatatlan a modem szakirodalom és az újabb módszerek megismerésétől.33 2. Természetesen a bankok szuverén joga, hogy eldöntsék, milyen banktörténeti munkákat finanszíroznak. Ma már azonban nem a hiányzó cégrégiség a kérdés, és ki lehetne találni a korszerű banktörténeti kutatások finanszírozásának rendszerét. Ebben van mit meríteni a 19. század példájából és a mai nemzetközi gyakorlatból is. Természetesen nem mondom azt, hogy egy olyan banktörténeti kutatóintézet és folyóirat alapításával kellene kezdeni, mint Frankfurtban az Institut für bankhistorische Forschung és az általa kiadott Bankhistorisches Archiv, de létre lehetne hozni például egy évkönyvet, amely a legújabb banktörténeti kutatásokról adna számot és koordinálná a folyó 33 TEICHOVA ET AL. (Hrsg.), 1999.
