Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Rothschild – Sina – Wodianer. Bécsi bankárok az ún. magyar konzorciumban
Rothschild - Sina - Wodianer. Bécsi bankárok az ún. magyar konzorcimban 177 években a Wodianerek bécsi és pesti házai is elsősorban a gyapjú- és a dohányüzletre szakosodtak, miközben bank- és váltóüzletet is folytattak. Az apa, Sámuel kapriorai előnévvel fiaival együtt 1844-ben kapott magyar nemességet. Mór később, 1863-ban osztrák, 1874-ben magyar, Albert pedig 1886-ban magyar bárói rangot nyert. Mór 1860-ban lett az Osztrák Nemzeti Bank igazgatósági tagja, majd 1863-ban alkormányzója. A pesti utódcég (Albert Wodianer) 1868-ban számolt fel. A bécsi bankházat az egyetlen fiúutód nem vitte tovább Mór halála, 1885 után.4 Ha már a különböző utakat számbavettük, érdemes tekintetbe vennünk a családi cégek etnokulturális miliőjében meghatározó szerepet játszó vallási tényező jelentőségét. A leginkább internacionális Rothschildok és Sinák a 19. század közepén még szigorúan tartották magukat mind a zsidó, illetve görögkeleti valláshoz, mind a felekezeti endogámiához. A saját etnokulturális identitás megőrzése érdekes módon kapcsolódott a nemzetekfölöttiséghez. Érdemes ebből a szempontból Pulszky Ferenc megfigyelését idéznünk, aki épp a bécsi Rothschild és Sina kapcsán egyszerre emelte ki e pénzfejedelmek magyarok iránti toleranciáját, illetve a polgári pedantéria és takarékosság, valamint a lovagi pazarlási hajlam iránti megértését: „A roppant mennyiségű pénz világpolgárrá teszi birtokosát, az megérti, s felhasználja úgy a németnek polgári takarékosságát s pontosságát, mint a magyarnak lovagi pazarlását.”5 A szűkebb értelemben Habsburg birodalmi, s ezen keresztül multikulturális kötődésű Wodianereknél viszont először, a harmincas évek elején, még Magyarországon Mór tért ki, majd nem sokkal a nemesítés előtt apja, Sámuel is elhagyta az ősök hitét. Úgy tűnik, az emelkedő pályaív vágya Magyarországon, az emancipáció előtt radikálisabb alkalmazkodásra sarkallt. A fent említett kereskedő-bankárok eredetileg egymás versenytársai voltak Bécs- ben, s tulajdonképpen az 1860-as évtized hozott létre olyan helyzeteket, hogy számos befektetésben, államkölcsön-üzletekben, közlekedési vállalkozásokban konzorciális társként kényszerültek fellépni. A konzorciális formának épp az a lényege, hogy intézményesen nem szorítja a piaci aktorokat egy vállalatszervezetbe, sőt, a konzorciális társakat úgymond „szolidaritás nélkül” fűzi alkalmi társulásba össze.6 1864-ben például a bécsi kormányzatnak két államkölcsön kibocsátására is szüksége lett. Az egyik, az ún. 40 millió forintos sorsolási kölcsön, amelyből mind a Sina-Wodianer csoport, mind a Rothschild-Creditanstalt koalíció részesült. Még ugyanebben az évben sor került egy 70 millió forintos ún. ezüstkölcsön kibocsátására is, amelyben viszont Sina és Wodianer a londoni Baringokkal és a nem sokkal korábban alakult Angol—Osztrák Bankkal társult. Ez utóbbi tranzakció azonban 1864 végéig csak szerény eredménnyel 4 KEMPELEN, I. 1937. 42-45; GYÖMREI, 1957. 236, 250-253; BÁCSKAI, 1989. 153-169. 5 PULSZKY I. 1958. 244. A Sinák vonatkozásában Pulszky a mentalitás generációs különbségeit is hangsúlyozza: Györgynél a már garasoskodásig menő fukarságot, ifjabb Simonnál pedig ennek ellentétét, a bőkezű adakozást. Uo. 246. 6 KÖVÉR, Cégek... 2002. 283-298.
