Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
106 Reformálódó régi rendszerek is fogadott.112 Az ONB igazgatósága szintén február 8-án kapott tájékoztatást a titkos megbeszélésekről saját delegáltjaitól. Tisza és Pipitz egybehangzóan állította, hogy a tárgyalásokon két kérdésben mutatkozott kiegyenlíthetetlen differencia. A Magyarország számára biztosítandó üzleti alap nagysága (a magyarok végül 60 milliót kívántak, amit az osztrák kormányzat a parlamenttől tartva nem fogadhatott el), és a Generalrath összetétele, valamint az egyes igazgatóságokkal kapcsolatos hatáskörének ügye.113 Az igazgatósági ülésen visszamenőlegesen vázolt tárgyalási taktika az volt, hogy a központi szerv és az igazgatóságok hatásköre az, amiben további engedmény nem tehető, „az adott definíció ugyanis a főtanács számára mindkét igazgatóság fölött teljhatalmat enged meg”. Más kérdésekben lehet szó koncesszióról (4 helyett lehessen 5 magyar főtanácsos, a cenzorbizottság vezető tisztviselőjének vétójoga esetleg nem tartható, a magyarországi állandó dotáció 50 millióra emelése stb.), ha a hatáskörök fenti meghatározása érintetlen marad. Ezzel kapcsolatos az a mozzanat is, hogy az ONB nem kívánt engedni az alkormányzók választásából, — és ebben az osztrák kormányzattal ekkor még azonos platformon állt - mert „egy ilyen engedmény által a kormány egy darabja beépülne a Bank igazgatásába”. Ferenc József azonban nem talált Tisza helyett kormányfőt, így február 13-án ismét őt bízta meg kormányalakítással. Tisza a Generalrath összetételében kötendő kompromisszumot kérte cserébe. A január 30-a és február 16-a között folytatott bizalmas megbeszéléseken (amelyekről jegyzőkönyv sem készült) azonban épp ebben nem sikerült közelíteni az álláspontokat. A Bank képviselője épp a paritásra vonatkozóan jelentette ki: „mivel ez a kérdés immár politikai kérdéssé vált, nem a Nemzeti Bank és képviselői dolga egy kötelező nyilatkozat megtétele és a döntés erről csakis a Reichsrathra maradhat”.114 A február 20-i közös minisztertanács az uralkodó elnökletével meghozta az előzetes kompromisszumot. Az „elvi paritásnak” elkeresztelt formula azt jelentette, hogy a kormányzót és az alkormányzókat a pénzügyminiszterek javaslatára az uralkodó nevezi ki, a főtanács többi 12 tagjából 8-at szabadon a közgyűlés, 2-2-t a bécsi 112 A lemondó levelet fakszimile közli GOTTAS, 1976. 220-224. Február 10-én Tisza lemondásához további magyarázatot fűzött a parlamentben. A „központi közeg összeállításának kérdése” kapcsán „olyan kívánalommal találkoztunk, melyet a mi meggyőződésünk szerint Magyarország állami tekintélyének csorbítása nélkül elfogadni nem lehetett”. Képviselőházi Napló, X. 1877. február 10. 38. Míg Kossuth a „hazára”, Tisza az „államra” volt kénytelen hivatkozni. A kortársak egy része Tisza lemondását csak „parlamenti humbugnak” tekintette. 113 Archiv ONB, Protokoll No. 838. 1877. február 8. Megjegyezzük, hogy Tisza a „Magyarország számára biztosítandó fix-összeget” sorolta az első helyre, míg a bankkormányzó „a paritást a központi irányításban” említette fő akadályként. Ez véletlen, de azért mindkét fél álláspontja szempontjából jellemző apróság. Az igazgatósági ülésen egyébként a főtitkár, Lucam kifejtette a szervezeti koncepciót is. Eszerint „a statútum úgy lett elgondolva, hogy a tulajdonképpeni üzlet számára két, meghatározott tevékenységi körrel rendelkező testületet kell felállítani, nevezetesen egy igazgatóságot Bécsben, egy másikat Budapesten, majd legfőbb hatóságként egy szervet, amely nem csak az üzletvezetésre vonatkozó általános határozatokat állapítja meg e két igazgatóság számára, hanem ezeket felügyeli is...” 114 Archiv ONB, Protokoll No. 1102. 1877. február 22.
