Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - Budai és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagelló-korban
520 Társadalmi csoportok a középkori Budán tak, a szülők halála után a rokonság beleegyezése volt szükséges. Ha engedély nélkül léptek házasságra, elvesztették örökrészüket.45 Ezáltal a polgárok biztosították, hogy gyermekeik a saját vagyoni helyzetüknek megfelelő családból származó házastársat kapjanak. Gyakorlatilag tehát, ha felosztódott is egy család vagyona, a megosztozott örökösök hasonló vagyonrészü örökösökkel házasodtak össze, és megtartották szüleik vagyoni és társadalmi súlyát. Az özvegyasszonyok azonban, leszámítva a céhbeli iparosokat, ahol - amennyiben a mesterséget folytatni akarták - házasságukhoz a céh hozzájárulása volt szükséges, ahhoz mehettek férjhez, akihez akartak, és új férjüket részesítették néhai férjük örökrészében. Ezen az úton bejuthatott néhány alacsonyabb rétegből származó férfi is a felsőbb csoportokba, ahogy ezt Kreus-Kömlődy, Gallinczer-Pemfflinger példája is mutatja. Az özvegyi örökrész megszerzésének lehetősége tehát adva volt, és ennek annál nagyobb társadalmi jelentőséget tulajdoníthatunk, ha beszélhetünk a polgárság nagy tömegeitől jogilag is elkülönülő vezető rétegről, azaz patriciátusról. Beszélhetünk-e azonban Budán és Pesten ilyen, személyi előjogokkal rendelkező rétegről, és ha igen, hogyan határozhatjuk meg, kik tartoztak közéjük? Minden középkori oklevelet nagyobb számban olvasó kutató előtt világos, hogy a korabeli kancelláriák az oklevelekben említett személyeket rendi állásuknak megfelelően más és más címzéssel különböztették meg. Legpontosabban - és a személyek rendi hovatartozásának megállapítására legalkalmasabb módon a királyi kancelláriák, nagybírák és hiteleshelyek okleveleiben találjuk meg ezeket a címzéseket. Világi személyek legfontosabb címzései a következők voltak. A bárókat a magnificus cím illette meg, de a bárói családok még bárói méltóságot be nem töltött tagjait felváltva nevezték magnificusnak és egregiusnak. Ez utóbbi különben azoknak a tekintélyes középbirtokos nemeseknek a címe, akikből egy 1525. évi forrás szerint megyénként csak két-három volt.46 Valamennyi királyi tisztviselőt az aulicusoktól a várnagyokon, főispánokon át egész a nem pap vagy báró kincstartókig, valamint a tekintélyesebb földesúri familiárisokat azonban szintén egregiusnak címezték. Zömük valóban ebből a középnemesi rétegből származott,47 beosztásuk révén viszont volt akkora hatalmuk és befolyásuk, mint a középnemességnek, és így nem csodálkozhatunk, hogy polgár, sőt jobbágy születésű tisztviselőket is ezzel a címmel illettek. Sok fővárosi polgár fordul elő mint királyi tisztviselő egregius jelzővel. Egyébként a nemesség többségét egyszerűen nobilisnak címezték, míg a polgároknak a prudens et circumspectus, a jobbágyoknak a providus cím járt ki. A fővárosi polgárság tagjait ennek megfelelően az oklevelekben „prudens et circumspectus [... ] cívis civitatis Budensis (Pesthiensis)” elnevezéssel találjuk meg. (Olykor rövidítve csak circumspectus.) Meglepetéssel tapasztaljuk azonban, hogy vannak kivételek, és ezek épp a polgárok számára legfontosabb kancelláriák okleveleiben tűnnek fel. Buda és Pest városok saját kiadványaiban ugyanis a városi „concivis”-ek, és nem csupán az „inhabitator”-ok zömét providusnak címezik, mintha közönséges jobbágyok lennének. Előfordul azonban kisebb mértékben a circumspectus, és a prudens et circumspectus jelző is. Ha a címzés országos vonatkozásban a társadalmi rétegződés megkülönböztetésére szolgált, így kellett ennek lennie a két 45 MOLLAY 1959. 187. p. 395. §; KOVACHICH 1803. 235-236. p., CXL. caput. Iparosoknál a céh belegyezése is kellett, ld. fenn 35. j. 46 „.. .sine proceribus nobilium, quales egregios vulgo vocamus, quales etiam in unó comitatu vix duó vei trés sunt.” Conventus nobilium circa festuni Johannis Baptiste 1525. 82. pont. Egyetemi Kvt. LEO 32. [MOL DF 283471.] Ld. e réteg szerepére még: Mályusz 1957. 529-540. p. 47 Ld. erre az előbb idézett Mályusz-cikk példáit.
