Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai német patriciátus társadalmi helyzete családi összeköttetései tükrében a 13. századtól a 15. század második feléig
A budai német patriciátus társadalmi helyzete... 491 reskedőkből, a magyaroké viszont királyi tisztviselőkből, állatkereskedőkből tevődött ki. Korlátozottabb számban mindkét nemzetiségből bekerült néhány gazdagabb iparág (főleg ötvösök, szűcsök, mészárosok, szabók és zsemlyesütők) képviselője. A budai patriciátus ezen tagozódása 1440-ben, a népmozgalom után választott tanáccsal alakult ki, és 1529-ig változatlanul fennmaradt. Német részről tehát a 15. század elejétől hatalmat gyakorló réteg változatlanul megőrizte befolyását, ha a bírói tisztről minden második évben le kellett is mondania. Közvetlenül 1440 után látszólag szinte teljesen elvesztette ugyan befolyását, és a tanácstagi családoknak egy éppolyan kicserélődése figyelhető meg, mint 1402 után. A korábbi vezető rétegből mindössze ketten, Gundelwein Konrád és Onwein Péter volt bírák maradtak tanácstagok.255 Ez részben országos politikai okokkal is magyarázható, Nadler és Farkas volt bíráknak mint Habsburg-pártiaknak el kellett menekülniük I. Ulászló trónra lépte után,256 de ez bizonyára csak egyik ok. A régi családok azonban nem vesztették el befolyásukat, hiszen az 1450-es években a korábbi patríciusi családok - például a Rauczanok és Reichelek - újra adtak tanácstagokat a városnak.257 Mátyás király korát fiágon tanácstagként azonban csak kevés, a század eleje óta ugyanehhez a réteghez tartozó család érte meg.258 Az 1440 után a tanácsba jutott, illetve csak attól fogva ott kimutatható esküdtek és bírák leszármazottai viszont már a Jagelló-korban hiányoznak, ahogy arra már régebben rámutattunk. Ugyanakkor foglalkoztunk ennek a jelenségnek demográfiaijelentőségével, és igyekeztünk erre okot is találni.259 Mivel a jelek szerint az akkori megállapításunk, hogy fiágon egyetlen család sem mutatható ki három generációnál hosszabb ideig a tanácsban, sőt talán a városban, nemcsak a 15-16. század fordulójának viszonyaira, hanem az egész 15. századra általánosságban érvényes, csak egy kérdés merül fel, hogy miért nem mutatkozott ez a demográfiai jelenség már a 14. században is meg. Igaz, csak kevés a különbség. A negyedik generációban haltak ki fiágon a Wernerfiak, Kunc ispán leszármazottai és a Hencfiak, ezzel szemben a Tilmannok legalább öt generációt éltek meg, a Lorándok pedig valószínűleg még többet. Ulving családja azonban sem eredeti, sem pedig Ulving veje Miklós ágában nem élt három generációnál többet. A jelenség magyarázatául - mint hipotézist - azt gondoljuk, hogy ezek a későbbieknél hosszabb élettartamú családok más jellegűek voltak a későbbieknél. A négygenerációs családok első ismert ősei a 13. században, a városalapítás korában éltek, az akkor születő új budai patriciátusra még nem gyakorolhatott a később olyan káros örökösödési jog kedvezőtlen hatást.260 A Tilmann és Lorándfi családok viszont nem polgárként, hanem birtokos nemesként maradtak fenn, és ez azt a megfigyelést erősíti, hogy a városban kihaló patríciuscsaládoknak birtokaikra kiköltöző ágai másutt is túlélik városbeli rokonaikat.261 Bizonyos fokig kivétel a Tilmannok Nadler-ága is. Bár úgy látszik, hogy harmadik 255 Gündelwein bíróságaira Id. a függeléket. Albíró volt 1421/22-ben (1423-as oklevél szerint akkor, amikor Bernardi Gáspár volt a bíró. Észt. kpt. ni. It. Lad. 53. fasc. 3. nr. 7. [MOL DF 238091.; BTOE II/2. 73. p.]); 1441-ben esküdt: Észt. pr. lt. Archívum ecclesiasticum vetus nr. 46. [MOL DF 249009 ] Öröksége (házak, majorság, szőlő Budán) feletti per: 1462, MÓL DL 15766. Házát (herr Conrat Gubelvvein) említi a Jogkönyv is MOLLAY 1959. 113. p. 154. íj. Onwein (Bornemissza) Péter három bíróságára ld. a függeléket. 256 Mályusz 1963. 165-166. p. 257 Ld. alább, 349. j. 258 Kubinyi 1966. 272. p. 259 Uo. 227-242. p. 260 Az örökösödési jogra: uo. 231-232. p. Az első ilyen eset a 14. században történt, amikor Ulving veje Miklós végül felvette apósa nevét. (Mint apjáét.) 261 RÖRIG 1932. 346. p.
